A Lancia egyik legnépszerűbb modellje, a Delta nem csak az Év Autója címet nyerte el anno, de még 46 rally világbajnok címet is szerzett.
Egy legendát építettek az olaszok
Régebben a Lancia név még egyet jelentett a kimagasló mérnöki munkával, valamint az autózás iránti szenvedéllyel. Az olasz cég nem csak az utcákon, a versenypályákon is ugyanúgy igyekezett öregbíteni a márka hírnevét. A Lancia talán legsikeresebb modelljét 10 évvel a Fiat tulajdonába való kerülésük után dobta piacra. Akkoriban a Fiat Európa egyik legnagyobb autógyártójának számított, és ígéretéhez híven valóban megőrizte a Lancia eredeti értékeit, mi több hosszú évtizedekig a Vincenzo Lancia nevéhez méltó modellekkel az élvonalban is tartotta a márkát.
A Beta alá pozicionált Deltát még 1979-ben, a Frankfurti Autószalonon tárták a nagyközönség elé, ám akkor még nem is gondolták, 15 évig fog tartani töretlen sikerük. Már a Lancia első generációját is modern vonalvezetés jellemezte, melyet kompakt mérettel társítottak. Az akkoriban még viszonylag újdonságnak számító kialakítást pont jókor vezették be, a 74-es VW Golf piacra dobása után a vásárlóközönség körében nagy népszerűségre tett szert a ferdehátú autó. Mi több, a sajtó 1980-ban még az Év Autója címet is a Deltának adományozta. Karakteres kialakításáért egyébként az a Giorgetto Giugiaró felelt, aki a már említett Golfot is tervezte.
Modern műszaki megoldások
Számos, a Lanciában alkalmazott műszaki megoldás kiemelkedett kortársaié közül, mint pl. a fogasléces kormánymű, a független felfüggesztés, valamint a három darabos, kompozit, színre fújt lökhárítók is. Ráadásul akkoriban még világszenzációnak számítottak azok az extrák is, mint a légkondi, az állítható magasságú kormány, az osztottan dönthető hátsó ülések vagy a páramentesítő. A Fiat Ritmóból származó motorokat kéttorkú Weber karburátorral egészítették ki, valamint új gyújtással, szívósorral és kipufogóval „tuningolták” fel őket. A szellőző- és fűtőrendszer tervezésében a Saab segített nekik. Egy évvel a megjelenés után már 43 000 eladott darabnál jártak, majd két évvel utána már 100 000-re ugrott az eladott darabok száma. Az 1.3 literes, 75 lóerős motort egy négyfokozatú, az 1.5 literes, 85 lóerős motort pedig egy ötfokozatú manuális váltóval láttak el. Utóbbit már háromfokozatú automataváltóval is lehetett kapni 1982-ben, a metálfényezés is a választható extrák közé került.
1982-ben már frissítettek is a modellen, 40 kilóval tették könnyebbé a súlyát, a lökhárítókat pedig egy egydarabos műanyag elemre váltották, új üléseket szereltek bele, valamint a csúcsmodellekbe már fedélzeti számítógépet is szereltek. Ugyanebben az évben választékba került még az 1.6 literes, 105 lóerős DOHC motorral ellátott modell is. Az első sport Lancia modell 1983-ban érkezett, melyben egy 1.6-os 130 lovas Garrett turbófeltöltős motor lapult, és a futóművét is átalakították. Belül sportkormányt, Recaro üléseket, és színezett üveget kapott.
Sorra nyerték vele a versenyeket
Az első világbajnoki győzelmet már 1984-ben meghozta a Lancia Rally 037-es versenykocsi. Utódja, az S4-es 1 évre rá jelent meg; bevezetésével a családi autó helyett inkább már vágytárggyá avanzsálódott az autósok szemében a Delta. A Lancia 1985-ben és 86-ban indította be a Delta rally pályafutását a B-csoportban. A már említett S4-es az Abarthnál épült, s egy 1.8-as, egyszerre kompresszoros és turbós motort kapott, 490 lóerő leadására volt képes. Az összkerékhajtás három differenciálműből tevődött össze, a nyomaték 75%-át bírta átadni a hátsó tengelyre. 1985-ben és 86-ban öt versenyt nyertek a Deltával, ám a nevezéshez kénytelenek voltak egy utcai kivitelt is sorozatban gyártani, így jött létre a mérnöki csúcsteljesítményt szimbolizáló versenyautóból 200 darab, 250 lóerős „Stradale” Lancia Delta S4-es változat, melyek már csak „nyomokban tartalmazták” a köznapi Deltát. A Delta felfelé ívelő B-csoportos rally pályafutása Tovionen és Sergio Cresto halálával félbeszakadt, betiltották a csoportot. 1987-től emiatt már az A-csoportban indult a Lancia. 1992-ig mintegy 46 versenyt nyertek a Delta HF-fel, ráadásul Juha Kankkunen és Miki Biasion kétszer is nyert világbajnoki címet az autóval. Ebben az 5 évben a Lancia rekordot döntött azzal, hogy hat egymást követő alkalommal nyert konstruktőri világbajnoki címet. Ezzel a sportág történetének legsikeresebb márkájává avanzsált, a Delta pedig a legeredményesebb típusává.
Mivel az 1985-ös Stradale kivitel nem igazán hasonlított az eredeti, „polgári” Deltára, ezért arra törekedett a gyártó, hogy továbbfejlessze a sportváltozatokat, és szélesebb körben terjessze őket. Ezen fejlesztések első megtestesítője az 1986-os HF Turbo 4WD összkerékhajtású Delta lett, majd a HF Integrale 8V váltotta le az utcai választékban. A 2.0 literes turbómotor immár 185 lóerőt számlált a 165 helyett, ám az 1989-es 16V delta még ezt is fölözte 15 lóerővel. Ekkorra már vagy egy évtizede jelen volt a piacon, de nem, hogy nem látták öregnek a vásárlók, hanem még az eladások is növekedtek Olaszországban több mint 40%-kal – sikerüket a sorozatos rally győzelmeknek tudták be. A Lancia sikerei csúcsán, az 1990-es évek elején szállt ki teljesen a rallysportból, ám az utcai Evoluzione kivitelek egészen 1994-ig viselték az eredeti konstrukciót.
