Az elmúlt néhány évben egyre inkább hosszabbodott a gyártók által előírt motorolaj csere, kötelező szerviz periódusa. Ez talán néhány tulajdonost arra ösztönöz, hogy a lehető legkésőbbre halassza az előírt csereintervallumot spórolás céljából. Vajon tényleg spórolnak ezzel? Mi történhet, ha túlságosan kihúzzuk, akár túl is lépjük a motor műszaki állapotának megfelelő ajánlott csereperiódust?

A csereintervallum kitolódása

Kezdjük azzal, hogy a gyárilag előírt olajcsere periódust az autó műszaki állapotához kell viszonyítani. Amennyiben még viszonylag új a motor (max. 150 000 kilométer futásteljesítménnyel), és optimális üzemeltetési és karbantartási helyzetben használják, akkor a 20 000 – 30 000 kilométeres csereperiódus nem túlzás, a motor károsodása nélkül alkalmazható. Ám a kilométerek gyarapodásával, ahogy egyre jobban elhasználódik a motor, már érdemes rövidíteni az intervallumon. Ha hosszabb távra tervezel a kocsiddal, és megfelelő állapotban van motorikusan, a gyárilag megadott értékeknek megfelelő motorolaj van benne, akkor a gyárilag megadott maximális olajcsere periódus futásteljesítményét kb. 20%-kal érdemes csökkenteni. Viszont, ha már kopottabb a motor újkori állapotához képest, esetleg az átlagostól eltérő körülményeket között használod, akkor akár 30%-os is lehet az intervallum rövidítése, de azért a felezés már indokolatlan lenne. A már említett 20-30%-os csereperiódus csökkentés azért ideális, mert ha magunk elé képzeljük a motorolaj élettartam görbéjét, akkor ennél a futásteljesítmény pontnál még épp a lassú elhasználódás szakaszában van a kenőanyag, ahol még teljes hatékonysággal funkcionál, és vannak még benne tartalékok.

A motorolaj elhasználódása

A motorolaj kétféleképp tud elhasználódni: kémiailag és fizikailag. Az autósok többsége úgy véli, hogy az utóbbi okoz nagyobb fejtörést, vagyis, ha másmilyen lesz a viszkozitása, felhígul, degradálódik a tapadása, kopást eredményez – ilyenkor a motor működési zaja is hangosabb lesz. Téves a gondolat, ugyanis a főbűnös a kémiai leépülés, a fizikai ritkább. Azért értjük kémiai degradáció alatt, hogy a motorolajban megtalálható, annak funkciót lehetővé tevő adalékok kezdik elveszíteni hatékonyságukat. Értelemszerűen a motorolaj hatásfoka is csökken emiatt, ami lassan, de biztosan öli meg autónk motorját. Jelentős romlásról beszélhetünk, ha olajiszapot látsz a rendszerben, amit a hőstabilitás elvesztése okoz. Ilyenkor az adott részeken hirtelen felhevülő kenőanyag krakkolódik, majd megég, és fekete korom jön létre belőle. Ez idővel az olajáramba kerül, és bizonyos alacsonyabb hőmérsékletű helyeken le is rakódik. Jellemzően ilyen hely a szelepfedél és annak környéke, továbbá az olajteknő alja. Komolyabb kémiai gond még a motorolaj savasodás, amikor a bázikus adalék teljesen felemésztődik. Emiatt savas kémhatásúvá válik a kenőanyag, korrózió képződik a csapágyakban. Mi több, a motorkopás is jelentősen gyorsul, mivel a motorolaj reakcióba lép a könnyűfém hengerfalakból kopásállóságot garantáló ötvözőkkel. A kémiai reakciók eredménye a kenőanyag felülethez történő tapadásának megszűnése is, amely egyből kenési elégtelenséget, magyarul kopást eredményez – főként indításkor.

A motorolaj csereperiódus túlságos kitolása azonban nem csak a kenési rendszerben és a motorban okoz károkat, hanem az azokkal összefüggésben lévő szűrőkben is. Szűrőképességük romlik, eltömődhetnek, ami a további érintett alkatrészek hatékonyságát, élettartamát is tovább rövidíti. Ám, ha a különböző folyadékok nem tudnak a megfelelő ütemben, intenzitással áramolni, akkor a hűtési, tisztítási, kenési funkcióikat sem fogják tudni ellátni. Ha a motormechanizmus egyik részegysége helytelenül működik, akkor nem csak a mechanikus részek romolhatnak el, hanem a nagyon drága komputeres rendszer is. Nem is kell mondanunk, hogy ennek javítási díja gyakorlatilag egy motorfelújítás árával vetekszik.