Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Milyen módszerekkel lopják el az autód?

Autó tolvaj

Nem minden ember egyforma – van, aki kicsit jobban él, mint mások. Akad, aki albérletben lakik, mások saját házban, van, akinek több tucat lábbelije van, mások viszont egyetlen cipőt hordanak télen-nyáron. Vannak szőkék, barnák, vannak alacsonyak és magasak, és persze vannak jó emberek és rosszak. És sajnos olyan is van, aki a rossz körülményeiből lopással próbál előrébb jutni, és a szegény, vagy éppen a gazdag emberek autójára fáj a foga.

Egyre kevesebb

Amióta létezik a magántulajdon, azóta sajnos léteznek tolvajok is. Míg kezdetben csak az ételért, a túlélésért loptak, addig manapság mindent visznek, ami mozdítható. Szerencsére azonban Magyarországon nem rossz a helyzet, a világ számos pontján sokkal jobban meg kell gondolni, hogy szem előtt tartsunk valamilyen értéktárgyat vagy sem. Persze itt is találunk enyveskezű csibészeket és persze bűnözőket is. Legtöbbször nem a túlélés, hanem a könnyű pénzkereset motiválja őket, éppen ezért sokszor nagyobb értékű holmira vetnek szemet. Ilyen lehet például az autónk. A rendőrségi statisztikákat böngészve ugyanakkor azt vehetjük észre, hogy évről-évre csökken a gépjármű-eltulajdonítások száma. Ebben nagy szerepe lehet a rendőrségnek, de annak is, hogy manapság nem feltétlenül elég egy jó trükk vagy egy féltéglával betört ablak, hogy beugorjanak a kocsinkba és elhajtsanak vele. Persze alkalom szüli a tolvajt, így az autókban, jól látható helyen hagyott értéktárgyak meglovasítása továbbra is nagy probléma. És persze a technikai újítások, a bonyolultabb lopás gátló berendezések és a hatóság figyelemfelhívásai ellenére még mindig több száz autónak találja a hűlt helyét a tulajdonosa minden évben. Hogyan tudnak még mindig ilyen sok járművet ellopni a tolvajok?

Megtalálják a módját

Az autótolvajok legtöbbször nem maguknak keresnek járművet, sokszor külföldi megrendelőik vannak, vagy alkatrésznek próbálják elpasszolni a balkézről szerzett portékájukat. Sajnos, ahogy mondani szokták, amíg van kereslet, addig kínálat is lesz, vagyis nem várható, hogy egyik napról a másikra biztonságban tudjuk a kocsinkat. A tolvajok ugyanis bármit visznek, amire lehetőséget látnak. A modern autók esetében nincs egyszerű dolguk, ott igyekeznek megszerezni a pótkulcsot. Sokszor emiatt otthon sem lehetünk nyugodtak. Az éjszaka leple alatt belopózhatnak hozzánk, ráadásul mi is megkönnyítjük a dolgukat, ugyanis a legtöbben a bejárathoz közel, a komódon, vagy a falra akasztva tartjuk az autó kulcsát, sőt a garázskapu nyitóját is, így pedig a saját kertünkből is kigurulhatnak a kocsival, mire felébredünk a zajra. Másik trükk lehet, hogy olyan elektronikai eszközöket alkalmaznak, amely meggátolja, hogy lezárja a járművet a központi zár. A legtöbben oda sem figyelünk, ha kiszállunk a kocsiból, csak megnyomjuk a megfelelő gombot és már megyünk is a dolgunkra. Ha mindig meggyőződnénk róla, hogy valóban lezárt a kocsi, akkor elkerülhetnénk, hogy eltulajdonítsák, amit a járműben hagytunk, vagy rosszabb esetben az egész autót. Arra is figyelnünk kell, hogy soha ne hagyjuk el a kocsit, ha jár a motor. Ilyenkor azt kockáztatjuk, hogy valaki bepattan a járműbe, amíg a saját házunk előtt a kertkaput nyitjuk, de az is előforduló átverés, hogy „kicsalogatnak” a négykerekűből. Parkoló autó hátsó kerekéhez rejtett üres műanyagflakon elindulás után fura hangot ad, amíg kiugrunk megnézni, addig már be is ugrott a lesben álló tolvaj. Ezeknek ráadásul semmi sem szent: az is előfordult már, hogy rosszullétet színlelt embernek segítséget nyújtani igyekvő autós tanácstalanul fordult vissza, mivel a maga mögött hagyott kocsiját éppen elhajtotta a földön heverő gonosztevő társa, aki éppen ebben a pillanatban lett jobban, és elszántan sprintel a másik irányba, hogy el ne kaphassuk.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.05.01-jén ZÁRVA tart. 2024.05.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata