Ahhoz, hogy biztosak legyünk egy abroncs használhatóságában, nemcsak a profilmélységet kell vizsgálni, hanem azt is tudnunk kell, mikor gyártották. Erre szolgál a gumikon feltüntetett DOT szám, amely hétre pontosan elárulja, mikor készült. A hároméves még szinte új, az ötéves sem öreg, a tízéves abroncs viszont a nullával egyenlő.
Két számjegy a gyártás hetének, kettő az évének
„Egy szezont még kibír, nem igaz, mester?” – hangzik el sűrűn a mondat a gumisnál, amikor valaki szeretné visszarakatni lekopott, elöregedett abroncsait a téli vagy nyári kerékcsere során. Nem szeretünk új gumit venni, költséges, mindjárt négyre van belőle szükségünk, ha komolyan vesszük a dolgot. Márpedig muszáj komolyan venni, mert egy hibás, öreg abroncs sűrűn lehet a balesetek, személyi sérülések oka. Azt, hogy egy gumi profilmélysége még belefér-e a kötelező minimumnak számító hét milliméterbe, könnyedén ellenőrizhetjük, ahhoz viszont már kell némi szaktudás, hogy megmondjuk a gumi korát. Erre való a DOT szám!
Ez a szám rajta van az abroncsok oldalán, négy számjegyből áll, és a gyártási időt mutatja meg. Persze nem az évszám négy számjegyéről van szó, hanem arról, hogy az első kettő a gyártás hetét, a második kettő a gyártás évét jelöli. Ez azért fontos adat, mert a túl öreg gumi szerkezete megváltozik, veszíthet a tapadásából, balesetveszélyessé válik. Még veszélyesebb, mint a lekopott gumi, mert ott legalább a sofőr tudja, mire számíthat, nem lepődik meg, ha megnő a fékút. Ha viszont valaki azt hiszi, tökéletes az abroncs, ám az a kora miatt másképp viselkedik az úton, veszélyhelyzet lehet belőle.
Három éves? Frissen gyártott!
Használt gumi vásárlásakor ezt a számot kell először megnézni – amíg erre nem kerítünk sort, ne is gondoljunk az adás-vételre. Azt, hogy egy abroncs meddig jó, nem lehet egyetlen évszámmal kifejezni, de nagyjából be lehet lőni, mi számít öregnek. Általános vélemény, hogy a jelenleg gyártott abroncsok minimum öt évig tökéletesen teljesítenek, természetesen a kopottságuktól függően. Azaz egy öt évnél fiatalabb gumit csak akkor kell lecserélni, ha a profilmélység már szabálytalan, esetleg szálszakadás, „puklisodás” jelei látszónak. A kora alapján viszont nem számít öregnek. Erről van egy hivatalos állásfoglalás, amelyet a Magyar Gumiabroncs Szövetség adott ki, eszerint a három évnél fiatalabb abroncsnak jár a „frissen gyártott” titulus, a három évnél idősebb, de ötnél fiatalabb guminak pedig az „új” jelzés. Ha van egy tízéves, agyonkímélt gumink, az hiába néz ki jól, biztos, hogy elöregedés jeleit mutatja majd az úton, így felszerelni sem érdemes a kocsira.