Legendás autóversenyek (V. rész) – A Dakar-rali

Legendás autóversenyek (V. rész) – A Dakar-rali

A Párizs–Dakar, vagy ahogyan sokszor csak simán nevezik, a Dakar a Forma–1 után a világ legnézettebb és legkedveltebb autó- és motorsporteseményévé vált. Harmincéves történelme folyamán vívta ki magának ezt az előkelő helyet a verseny veszélyessége, vadsága, az elképesztő terepviszonyok és a pilóták vakmerősége miatt.

Egyszer maradt el, akkor is terrorfenyegetés miatt

Az 1978-ban induló első Párizs–Dakar rali közvetlen előzménye volt, hogy a milliárdos Thierry Sabine eltévedt egy autóverseny során a Líbiai sivatagban, azonban több embert próbáló nap után megmenekült. Ekkor határozta el, hogy elindítja a sivatagi showt. Azóta minden évben – 2008 kivételével, amikor terrorfenyegetés miatt lefújták a ralit – megrendezik ezt az autóversenyt, ahol a legelső alkalommal még csak autók és motorok indultak. A második versenyen már meghirdették a kamionok kategóriáját, illetve 2009 óta már quaddal is neki lehet vágni a viadalnak. 2007 végén terroristák megöltek négy francia turistát és több katonát is Mauritániában, ezért a francia kormány nyomására törölték a 2008-as erőpróbát, ennek köszönhetően 2009 óta már Dél-Amerikában rendezik meg a Párizs–Dakar ralit.

Hullámvölgyek után is a csúcson

A rali kezdetben hatalmas sikernek és népszerűségnek örvendett, de a kritikáknak és a haláleseteknek köszönhetően sokan úgy gondolták, hogy befellegzett a Dakarnak. Minden gond ellenére a változatos útvonalak, a kihívás és a résztvevők természeti erőkkel való küzdelmének látványa újra a csúcsra repítette az embert próbáló kihívást. A versenyek győzteseit máig hatalmas tisztelet övezi, megnyerni egy ilyen ralit a legnagyobb teljesítmények között van, és évről-évre egyre többen próbálkoznak meg vele. A korábbi győztesek között olyan teljesítmények vannak, mint Stéphane Peterhanselé, aki miután motorral hatszor megnyerte a Dakart, átült autóba, és három újabb győzelmet szerzett.