A motorolaj minősége nagyban függ az autó típusától, a motorolaj típusától, a kocsi használatának helyétől, valamint vezetési stílusunktól. A gondos autótulajdonos pedig időben cseréli a motorolajat, mielőtt az teljesen elhasználódna. Kizárólag városi használat mellett mikor érdemes elvégeznünk az olajcserét?
Gyalog sincs olyan messze
Az autóval való utazás kényelmes, a karosszéria megvéd minket az időjárás viszontagságaitól, és akár szórakoztató is lehet, kellemes úti társakkal beszélgethetünk, vagy hallgathatjuk közben a rádión a kedvenc dalainkat. Azonban vannak olyan élethelyzetek, amikor nem érdemes autóba ülnünk. A két sarokra lévő kisboltba elugrani egy kiló kenyérért, vagy elvinni a gyereket kocsival a gyalog is tíz percre lévő iskolába hosszútávon nem kifizetődő megoldás. Használjuk ilyenekre inkább a tömegközlekedést, vagy sétáljunk, biciklizzünk, hiszen az autónak nem tesz jót, ha sokszor rövid távokon használjuk. A járműnek a tökéletes működéshez el kell érni az optimális üzemi hőmérsékletet ahhoz, hogy a motorolaj el tudja látni a feladatát és biztosítani tudja a megfelelő kenést. A hideg motorral, ráadásul nagy gázfröccsel való elindulás, közlekedés során ugyanis az erőforrás alkatrészei sokkal gyorsabban kopnak, így pedig jelentősen lerövidül az élettartamuk. A motorolajba könnyen kerülhetnek szennyezőanyagok, amely miatt a hatásfoka csökkenni kezd. Ha pedig elkezdődik a folyadék minőségromlása, akkor az egyre nagyobb ütemben történik, és az előzetesen várható csereperiódushoz képest lényegesen korábban elhasználódik. Rövid távú, városi használat mellett, a motornak nincs lehetősége elérni a megfelelő hőmérsékletet lámpától lámpáig a dugóban araszolva, így nem marad más választásunk, mint az előre hozott olajcsere.
Mikor érdemes cserélnünk?
A motorolaj minőségromlása persze természetes folyamat, a mai modern autók azonban, egy prémium kategóriás folyadékkal, a gyártók szerint akár húsz-harmincezer kilométert is megtehetnek optimális használat mellett. Egyes gyárak még többet is ígérnek, de ezeket érdemes fenntartásokkal kezelnünk. Egy középkategóriás használt autó vegyes-, vagyis városi és távolsági használat mellett jó, ha tíz-tizenötezer futott kilométert tehet meg az olaj cseréje nélkül. Ehhez persze nem árt néha nagyobb távolságokat is megtenni, hogy a lerakódások eltűnjenek, kicsit tisztuljon a rendszer. A szimplán város használat mellett azonban erre nincs lehetőség, a motorolaj minősége az elégtelen használat miatt gyorsan romlik, így jelentősen lecsökken a csereperiódusa. Egy nagyobb városban, vagy az agglomerációban élve, napi használat mellett akár több, mint tízezer kilométert is megtehetünk egy évben úgy, hogy az ipartelepeken kívül nem hagyjuk el a települést. Ez ideális is lenne egy olajcsere időpontjára, azonban a használat módja miatt sokszor még ennél is sűrűbb folyadékcsere javasolt. Érdemes legalább havonta leellenőriznünk az autónkban lévő olaj állapotát, és ne legyünk restek akár már ötezer megtett kilométerenként, vagy félévente elvégeztetni a műveletet. Ahogy a mondás tartja: a motorolaj a legolcsóbb motoralkatrész. Ha a rossz minőségű motorolaj miatt elhasználódnak, elkopnak az erőforrás egyes elemei, az mind drágább javítási munkákat eredményezhet, ha pedig tönkremegy a motor, akkor annak a cseréje több százezer forintos összeget is felemészthet. Ilyenkor már megfontolandó egy újabb használt autó megvásárlása, a régi javíttatása helyett.