Világhírű Forma–1-es pilóta emléke előtt tiszteleg a McLaren eddigi legkeményebb utcai autója, a McLaren Senna. 1,2 tonnás tömegére 800 lóerő és ugyanannyi newtonméter jut, de az ára sem hétköznapi.
Bemutatkozott a régóta várt új autó
A McLaren korábban több alkalommal is fontosnak érezte kihangsúlyozni, hogy legújabb, Ultimate Serieshez tartozó modelljükkel nagyot szeretnének dobbantani, az pedig, hogy az autót Ayrton Senna névre keresztelték, gyakorlatilag predesztinálta ezt – a brazil versenyző mindhárom világbajnoki címét a McLarennel nyerte 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben. A brit gyártó lényegesnek ítélte, hogy korábbi modelljeikhez hasonlóan az újdonság a mindennapok során is jól használható legyen, mindezt pedig igyekeztek kompromisszumok nélkül elérni.
Alig 267 millió forintos árán felesleges keseregnünk
Az eddig csak P15 kódnév alatt emlegetett modell fejlesztésénél kiemelt figyelmet fordítottak a vezethetőségre és a teljesítményre. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy 800 lóerős szörnyeteg gördült ki az üzemből, amit sajnálatos módon már csak 499 másik követ, ugyanis a gyártó közölte, a Sennából összesen 500 példányt készítenek. Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy az eladások után befolyó pénzből a Senna Foundation jótékonysági alapítványt is támogatják. A 4,0 literes V8-as turbómotor jelen esetben 800 lóerő/800 newtonméter teljesítményű, ez hétfokozatú duplakuplungos váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket. Ha valaki a döbbenetes számokat olvasva nagyot csettintett és azt gondolja, hogy rohan és máris kifizeti a 750 ezer fontos, átszámítva 267 millió forintos vételárat, annak sajnos rossz hírrel tudunk szolgálni, hiszen az összes példányt előre eladták. Az utolsót árverésen értékesítették kétmillió fontért, ez a bevétel megy majd a Senna Alapítvány javára. A sorozatgyártás csak 2018 harmadik negyedévében indul, a közönségpremier a Genfi Autószalonon lesz.