Ha autót szeretnénk vásárolni, akkor manapság már lehetőségünk van dönteni, hogy automata vagy manuális váltóval felszerelt kocsit választunk. Azt azonban kevesen tudják, hogy több típusú automata váltóval felszerelt jármű is forgalomban van. Melyek ezek és mi a különbség közöttük?
A legelterjedtebb megoldás
Az automata váltós autók jelentős hányada már egy nagyjából nyolcvan éves technológiát alkalmaz. Ez nem más, mint a hidromechanikus automata váltó, amelynek két fontos részét különböztethetjük meg: a hidrodinamikus nyomatékváltót és a mechanikus sebességváltót. Előbbiben két, lamellákkal ellátott kereket találunk, amelyek közül az egyik a turbina-, a másik pedig a szivattyúkerék. Induláskor a lendkerék meghajtja az utóbbit, az olaj áramlása pedig mozgásba hozza az előbbit. Az olajáramlás erősségét a rendszerbe épített vezetőkerék szabályozza. A mozgásba került turbinakerék továbbítja a nyomatékot az automata sebességváltó mechanikus részéhez. Alig néhány évvel a hidromechanikus automata váltó első használata után megjelent a piacon a CVT, vagyis a Continuously Variable Transmission, magyarul a fokozatmentes automata váltó. Ez is két fontos részből áll: két kúptárcsából, amelyeket szíj, vagy modern váltók esetében lánc köt össze. Ezek távolsága két végpontjuk között fokozatmentesen változtatható. Rendkívül megbízható konstrukció, hátránya, hogy hirtelen gyorsításkor megugrik a fordulatszám. Egyenletes üzemben viszont ideális fordulatszámon tartja a motort. Ezeknél lényegesen olcsóbb típus lehetne az úgynevezett robotizált váltó, amely egy elektromos kapcsolószerkezettel tehermentesíti a sofőrt, hogy váltania kelljen. Jellemzően azonban lassan váltanak a fentiekhez képest, így lassan kezdenek kikopni a piacról, sokkal szívesebben alkalmazzák a gyártók a hidromechanikus automata váltókat.
A legjobb megoldás?
Az ezredforduló után terjedni kezdett egy új technológia az automata váltós autók piacán, a duplakuplungos váltóké. Maga az alapötlet nem új, hasonlót már a II. világháború idején is alkalmaztak, azonban az alkatrész igazi virágzása 2003-ban kezdődött, méghozzá a Volkswagen autógyárnak köszönhetően. Az általuk DSG-nek nevezett szerkezet először a 4-es Golf R32-es típusában jelent meg, majd gyorsan átvette más gyártó is. A csodálatos nevű Direktschaltgetriebe (angol megfelelője Direct-Shift Gearbox) sikere annak köszönhető, hogy felépítése jelentősen eltér a többi automata váltó struktúrájától. Két bemenő tengellyel rendelkezik, amelyekhez egy-egy belső kuplung csatlakozik. Az egyik a hátramenet mellett a páratlan, míg a másik a páros fokozatokért felel. Ez nagyon gyors, szinte észrevehetetlen váltást tesz lehetővé, amely során az autó egyenletesen gyorsul. Annál is inkább, mivel a vezérlőelektronika felkészül a váltásra, bekészíti az inaktív részbe a következő várható fokozatot. Ha gyorsítunk, akkor a magasabb, ha lassítunk, akkor az alacsonyabb fokozatra számít. Ezáltal a DSG váltó néhány tizedmásodperc alatt végrehajtja a váltást, úgy, hogy szinte nem is érzékeljük. Két típusa létezik: a kisebb teljesítményű autók automata váltói általában a szárazkuplungos megoldást alkalmazzák, míg a nagyobb teljesítményű gépjárművekhez a DSG nedveskuplungos verziója dukál. Utóbbi annyiban más, hogy váltóolaj alkalmazásával biztosítják, hogy a nagyobb terhelés miatt előforduló kuplungtárcsa túlmelegedést a folyadék hűtési hatásával ellensúlyozzák. Egy átlagos felhasználónak bármelyik megoldás megfelelhet, lényeg, hogy ne kelljen a sebességváltót és a féket használni vezetés közben.
