Az autó átvizsgálása a nyári vakáció után

Az autó átvizsgálása a nyári vakáció után

A legtöbben már természetesnek tartják, hogy a nyaralásra indulás előtt alaposan átvizsgálják az autójukat, de az még csak kevesek szokása, hogy a vakáció után is átnézzék a család kedvencét, ami nagy kár. A nyári extrém igénybevétel után is érdemes ugyanis nagyobb rendet vágni a kocsi belsejében és ellenőrizni néhány fontos alkatrész működését. A nyaralás alatt az utastérben felhalmozódott homok, egyéb szennyeződések, ételmaradékok. Esetleg rossz szagok forrásai lehetnek, de a bomlásukkal kárt is okozhatnak a karosszériában, vagy a belső burkolatban. Egészen nyíltan fogalmazva: amilyen gyorsan csak lehet porszívózzuk ki az autót miután hazatértünk a tengerpartról és alaposan mossuk és törüljük át a belsejét. Természetesen ehhez használjuk az erre a célra ajánlott tisztítószereket és eszközöket, hogy ne károsítsuk a gumi, műanyag, vagy egyéb kényes anyagokból álló elemeket. Komolyabb állapotfelmérésre felkeresheti műhelyét is, ha hosszabb, az autóját próbára tevő nyaralásról tért haza.

Kívülről is alaposan meg kell tisztítani a vakáció utáni autót

Természetesen kívül is alaposan le kell mosni az autót. Úgy a karosszériát, a szélvédőket, mint az alvázat, de érdemes egy motormosást is beiktatni, mert ott is felgyülemlik a por és a piszok, a levelek és a rovarok maradványai. A szélvédőre és az ablaktörlőre külön figyelmet érdemes fordítani, mert a tisztán tartott szélvédő és ablaktörlő gumi a pénztárcánkat is meg tudja kímélni. Nézzük meg az autó egyes nyílásait, amelyek könnyen eltömődhetnek, a beléjük rohadó levelek és egyéb piszok, akár a motor hűtésére, vagy az utastér szellőzésére, a klíma működésére is rossz hatással lehet. Autószervizek többsége rendelkezik autómosó szolgáltatással is, így ha nincs rá ideje, lehetősége érdemes lehet egy helyen rendbe tenni járművünket. A Kovács Autószerviz pont ilyen Szegeden, kérjen árajánlatot!

Az autó teljes átvizsgálása

Érdemes ebből az alkalomból ellenőrizni az autó egyes berendezéseiben használatos folyadékok szintjét is, mégpedig a motorolajtól, a fékolajon és a hidraulikus berendezések és hűtőrendszerek folyadékáig bezárólag. A keréknyomás és az akkumulátor, valamint a fényforrások állapotáról is hasznos meggyőződni. Ha jelentősebb hiányt tapasztalunk, akkor jobban utána kell nézni, hogy ez csak a használat következménye, vagy valamilyen meghibásodás, károsodás áll mögötte. Talán apróságnak tűnik, de pakoljunk ki mindent az autóból, ami csak a nyaraláshoz volt szükséges. Hiszen minek utaznánk egész évben a búvárfelszereléssel? Ez teljesen indokolatlan és még az üzemanyag fogyasztásra is hatással lehet a plusz teher az autóban. Végezetük kívánunk kellemes pihenést és sok örömöt az átélt élményekhez a nyaralásról!