Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

A rossz tömítés komoly hiba

Gyakran hallani, hogy „csak egy tömítéssel volt baj”. A megállapításban nagyon kétséges, hogy helyesen használtuk-e a „csak” szót, mert a kis tömítések általában igen nagy hiba forrásai lehetnek, ami komoly megterhelést jelenthet az autós pénztárcájának.

Tömítések ezrei vannak az autókban

A gépjárművekben a tömítések ezrei gondoskodnak arról, hogy az illesztések, kapcsolódások mentén a nagy hőmérsékletű, nagy nyomású folyadékok, vagy levegő és más gázok ne tudjanak a motor, az autó más alkatrészeinek működése közben megszökni, vagy – éppen ellenkezőleg – ne tudjanak olyan helyre beáramolni, ahol semmi helyük nincs, sőt, ahol akár súlyos problémát is okozhatnak. Az autókban használatos tömítések szinte mindenütt – a szokásos terhelés mellet – az autókra jellemző igénybevételi formáknak is ki vannak téve. Itt elsősorban a magas hőmérsékletre, az időjárásra és a mozgás, rezgés következtében fellépő hatásokra kell gondolni.

Az autók tömítései sokat kibírnak, de nem mindent

Az autók tömítésének meghibásodását az esetek jelentős részében az autósok gyorsan felismerik, hiszen akár szabad szemmel, vagy füllel is észlelhetők a jelei. Az autó alatt olaj vagy egyéb cseppek jelzik a tömítés hibáját, a kiáramló gáznak hangja van, de a nem, vagy csak gyatrán működő alkatrész maga is jelzi, hogy a benne áramló folyadék, vagy gáz nem a megfelelő nyomáson mozog, mert szökik az anyag a meghibásodott tömítés mellett. Ilyen esetekben szinte semmilyen türelmi idő nem áll rendelkezésre, azonnal cselekedni kell, ami az esetek döntő többségében a szerviz igénybevételét jelenti, vagyis a tömítés javítását, de inkább cseréjét. Általánosan megfogalmazható alapelv, hogy bármilyen alkatrész cseréjénél, az illesztési pontoknál alkalmazott tömítéseket akkor is cserélni kell, ha egyébként hibátlannak látszanak, vagy hibátlanok is.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.