Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Miért lett anyósülés az anyósülés?

Többféle teória is létezik arról, miért hívjuk anyósülésnek azt a bizonyos széket a sofőr mellett a kocsiban. Létezik a kedves, naiv magyarázat, a mindenki által ismert és biztosnak vélt ok, de egy Németországból eredő magyarázat is.

Baleseti statisztika

A statisztikák szerint az autóbalesetek nagy részében érintett az anyósülés. Ott van a legnagyobb esélye annak, hogy az utassal történik valami és akár komoly sérülést is szenvedhet. A halálos balesetek túlnyomó része is itt történik. Mivel a férfiakról „köztudott tény”, hogy nem kedvelik az anyósukat, ezért az elmélet szerint ezért ide ültetik az anyósukat.  Talán ez a legismertebb magyarázata a név születésének.

A naiv magyarázat

Egy másik elmélet épp az első ellentétje, és egy kissé naiv megközelítésnek tűnik. Arról szól, hogy férfisofőrök az autózás születésének hajnalán el akarták nyerni a család, elsősorban az anyós tetszését. Tudták, hogy a meg kell győzni az anyóst is, ha valamit el akartak érni a lánynál. Ezért aztán igyekeztek olyan helyre ültetni, ahonnan jó a kilátás, kényelmes, és drága mama előkelőnek érezheti magát. Az anyós állítólag ezt előszeretettel használta ki, élvezte a helyzetet, így rá is ragadt a név az ülésre.

Itt valami sáros

A harmincas évek elején még leginkább a kétüléses autók voltak jellemzőek a világ autópiacán. Hátul kapott helyet egy kihajtható pótülés. Ez a szék azonban már nem nyújtott védelmet, nem volt előtte, szélvédő, sőt, ide már jellemzően tető sem került. Aki kénytelen volt valamiért ide ülni, arra ráesett az eső, becsapott a sár, nyáron nem volt védve a tűző naptól sem. Az ülést nehéz volt megközelíteni, mindezek miatt olyan embert ültetett ide a sofőr, akit nem szeretett annyira. Az elmélet szerint Németországból származik az elnevezés, tehát a német „Schwigermuttersitz” szó az eredeti. Amikor modernebb autók kerültek az utakra, az elnevezés megmaradt, annyi változott, hogy anyós előre, a sofőr mellé került.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.