Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Két Nissan is esélyes a 2019-es Év Autója-díjra

Bár csak 2018-at írunk, a 2019-es Év Autója-díjat kiosztók már most elkészítették a lehetséges nyertesek listáját. A rangos díj felé vezető rögös út első lépése, hogy a nemzetközi újságírókból álló csoport tagjai érdemesnek tartsák erre az adott modellt. A Nissan két típussal is pályázhat a végső győztes címre, lássuk melyik kettő!

Nissan Altima

Az Altima Magyarországon nem igazán ismert, mégis a Nissan-konszern egyik legfontosabb modellje, hiszen az Egyesült Államokban ezt a típust vásárolják a legtöbben. Az előző generáció már 2012 óta, azaz 6 éve futott a piacon, így nem meglepő, hogy elérkezettnek látták az időt a hatodik generáció prezentálására. Az új változat esetében enyhe méretnövekedést könyvelhetünk el, ugyanis hossza 2,5 centiméterrel, szélessége pedig 2,3 centiméterrel gyarapodott. Kétféle motor közül választhatnak a vásárlók, az alap 2,5 literes és 190 lóerős, a másik változat kétliteres, turbós benzines, itt 252 lóerőt csomagoltak a kaszni alá. Mind a két változathoz CVT-váltót kapcsoltak. A modell rengeteg autóelektronikai újítással, vezetést támogató extrával lett felvértezve. Az alapfelszereltség részét képezi a ráfutásfigyelő, a sofőr figyelmét folyamatosan ellenőrző asszisztens és a vészfékrendszer is. Az Altima 5 felszereltségi szinttel érhető el, a nagyobb felszereltségű változatok ProPilotAssist rendszerrel is rendelkeznek, ennek köszönhetően az autó lényegében képes önmagát vezetni egy kétszer egysávos úton.

Nissan Kicks

A Nissan Kicks valójában a Juke utódja. Erre a kinézet alapján nem lehet rájönni, hiszen míg a Juke rendkívül különleges formavilágú, addig a Kicks megjelenésében semmi szokatlant nem tapasztalhatunk, mondhatni egy átlagos kinézetű személygépkocsi. Az újítás közel sem tartalmaz annyi fantáziát és ötletet, azonban ez vélhetően a vásárlók ízlésvilágának alapos feltérképezése után alakult így. Az Észak-Amerikában bemutatott modell árszabása is kedvezőbb, körülbelül 10 százalékkal olcsóbb az alapár, mint anno a Juke esetében. Nagy újítás, hogy a Kicksnél már lehetőség nyílik a kéttónusú fényezés választására. Adott a hét alapszín, amelyek mellé további öt kontrasztos variáció rendelhető. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a beltér minden extrával fel lett ruházva. A felszereltség központi részét egy Apple CarPlay és Android Auto használhatósággal is rendelkező 7 colos monitor adja. Különleges extraként panoráma környezeti kamera, vagy a fejtámlába beépített Bose hangszórópár is rendelhető. A hét légzsák, a tolatókamera és a vészfékrendszer mind a biztonságos vezetési élményt hivatottak támogatni.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata