Közlekedési szempontból a jeges úttest után az egyik legnehezebb feladat, amikor özönvízben kell eljutnunk kocsival egyik helyről a másikra. Néhány szabályt illik ilyenkor betartani saját biztonságunk érdekében.
Ijesztő lehet az aquaplaning
Miért nehéz özönvízben vezetni? Egyrészt– különösen sötétedés után – alig látunk valamit, még akkor is, ha az ablaktörlőnk tökéletesen működik. Ha nem figyeltünk oda rá, és nem töröl rendesen, még nagyobb gondban lehetünk, épp ezért ilyen esetben elengedhetetlen az ablaktörlő hibajavítás! Másrészt a szélvédőn és a karosszérián dübörgő esőcseppek miatt alig halljuk a közlekedés többi szereplőjét, ez is nehezíti a helyzetet. Harmadrészt pedig figyelni kell az autó „felúszására”, azaz arra, hogy fékezésnél és nagy sebességnél másképp viselkedhet, mint azt megszokhattuk. Ez az aquaplaning, amikor a tapadás jelentősen csökken, vagy meg is szűnik. Piszok nehéz tehát vezetni zuhogó esőben.
Lassabban, nagyobb követési távolsággal
Tehetünk viszont azért, hogy ez a feladat biztonságosabb legyen a számunkra. Megelőzhetjük például az ablakok bepárásodását, ha indulásnál beállítjuk a hőmérséklet szabályozót, bekapcsoljuk a páramentesítőt, és mozgatjuk a levegőt az utastérben. Menet közben nehezebb beállítani ezeket a paramétereket.
Mindig célszerű lassabb utazósebességet választani, így több időnk lesz reagálni a váratlan helyzetekre. A követési távolságra ugyanez igaz: ha kicsit lemaradunk az előttünk haladóhoz képest, legalább négyautónyi távolságra, akkor javulnak a látási viszonyok, mert a másik kocsi által felcsapott vízpermet nem zavar be annyira, és több időnk lesz fékezni, ha azt látjuk, hogy az előttünk haladó is így tesz.
Az özönvíz nemritkán szeles idővel jár, az oldalszél pedig szintén kellemetlen lehet az országúton, autópályán. Ilyenkor markoljuk meg két kézzel a kormányt – amúgy is így kellene mindig –, és fokozottan figyeljünk oda, amikor nyitott területen kijövünk például egy kamion takarásából.
Ha lehet, maradjunk inkább otthon
A világítás minden esetben legyen felkapcsolva, városon belül is. Ha belehajtunk egy nagy tócsába, az rossz hatással lehet a fékekre – a vizesedést később néhány apró, óvatos fékezéssel lehet eltávolítani a féktárcsáról.
A lehető legjobb tanács, amit adhatunk, hogy ilyen ítéletidőben ne induljon útnak, csak akkor, ha nincs más megoldás. Mert bár az lehet, hogy ön betartja az összes jó tanácsunkat, a többi sofőrre nem biztos, hogy igaz ez, így özönvíz idején mindenképpen veszélyesebbek az utak. Éppen ezért ha muszáj elindulni, feltöltve legyen nálunk a telefonunk, amennyiben esetleg segítséget kellene kérni.