Alapvetően a legtöbb visszajelző lámpa felvillan egy időre, amikor gyújtást adunk a kocsira. Ám, ha utána nem alszanak el, akkor garantáltan valamilyen probléma áll fenn az autóban. A helyzet „súlyosságára” elsősorban a lámpák színéből következtethetünk: a kék, zöld, valamint narancssárga fényektől nem annyira kell rettegni, bár ez utóbbi akár komolyabb hibát is jelezhet. Ám a vészjelzések azok, melyeknek felvillanásakor ajánlott azonnal félreállni. De mi is számít vészjelzésnek?
Világító akkumulátor
A felvillanó kis akkumulátor az a jel, amelyiknél akkor is meg kell állnod, ha nem akarsz. Ezzel azt jelzi autónk, hogy az akkumulátor megadta magát, pontosabban nincs töltése, s néhány kilométeren belül így is-úgy is meg fog állni alattad. Sokszor a tönkrement generátor miatt villan fel a lámpa, továbbá az sem kizárt, hogy maga az akkumulátor használódott már el, netán elszakadt az ékszíj.
Villogó villáskulcs vagy check engine
Nem kell egyből megijedni, ha felvillan a műszerfalon a villáskulcs jel, ugyanis alap esetben, amikor folyamatosan világít, ez csak valamilyen, a továbbhaladást nem feltétlenül befolyásoló, egyszerű műszaki hibára utal. Amikor viszont, már nem folyamatosan világít, hanem villogni kezd, elég nagy lehet már a baj, így ilyenkor inkább azonnal állítsd le a motort, és kérj segítséget.
Ennél sokkal gyakoribb jelenség, ami szinte minden kocsi műszerfalán megtalálható: a rettegett check engine. Érdekessége, hogy nem feltétlenül egyetlen konkrét hibára figyelmeztet, több, összefüggő gond miatt is felkapcsolódhat. Az esetek többségében a különböző érzékelők, így mondjuk a lambdaszonda vagy a légtömegmérő tönkremenetele esetén jelez – ám ezek sem befolyásolják a továbbhaladást a kocsival. Sokkal inkább kell aggódni – akárcsak a villáskulcsnál – a villogástól. Ha ezt látod, azonnal állj félre, ilyenkor már garantáltan súlyos a hiba.
Gond van a hűtőfolyadékkal
A mai modern autók közül már elég sokba nem szerelnek a műszerfalra hagyományos vízhőfokmérőt, mellyel egyfolytában figyelemmel lehet kísérni a hűtőfolyadék hőmérsékletének alakulását. Helyette inkább egy piros jelzőlámpát szoktak csak alkalmazni. Bármelyik típus is legyen a kocsidban, ha kritikus szint fölé emelkedik a folyadék hőmérséklete, azonnal állj félre, és várd meg míg visszahűl egy optimális hőfokra. Ha már nem sokkal az autó beindítása után is felvillan a jelzőfény, akkor minden bizonnyal a hűtőfolyadék szintjének alacsonyságát jelzi a rendszer. Utóbbit te magad is könnyedén szemrevételezheted a motorháztető alatt, érdemes bizonyos időközönként ellenőrizni. Amennyiben nem értesz a hűtőfolyadék keveréséhez, betöltéséhez, inkább keress fel egy autószervizt, ahol segítenek neked.
Alacsony a motorolaj nyomása
A motorolajhoz kapcsolódóan két figyelmeztető lámpával találkozhatunk a műszerfalon: az egyik a sárga színű alacsony olajszintjelző, a másik pedig a veszélyesebb, piros színű alacsony olajnyomásjelző. Ezekkel nem árt óvatosnak lenned, hiszen minden esetben arra utalnak, hogy a motor nem kap elég kenést, ami akár már rövid távon is károsíthatja az erőforrást. Ha az utóbbi, azaz piros jelzés villan fel a műszerfalon, egyből állj félre, és ne is indítsd be a motort, amíg nem pótoltad a kenőanyagot a rendszerben. A legjobb természetesen itt is az, ha egy szerelőnek szólsz, mert lehet, hogy már késő, és nagyobb kár érte a motort.