Ha eljött az ideje, hogy lecseréljük idősödő, kopottas abroncsainkat a kedvenc autónkon, akkor mire kell figyelnünk, ha kiválasztottuk az új gumikat? Igaz, hogy az új abroncsokat be kell járatni? Igyekeztünk körbejárni a témát.
Eljön a csere ideje
A biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen, hogy a kocsi tökéletes műszaki állapotban legyen. Ennek szerves része az is, hogy az autón lévő gumiabroncsok is megfeleljenek minden kívánalomnak, hiszen a jármű mindössze ezekkel érintkezik az úttesttel, így óriási szerepük van abban, hogy akkor és ott tudjunk lassítani, vagy megállni a kocsival, ahol, és amikor szeretnénk. Egy elhasználódott, rossz állapotú abroncs miatt ugyanis jelentősen megnőhet a fékút, ami nagyban növeli a balesetveszélyes helyzetek kialakulását. Emiatt érdemes sűrűn ellenőriznünk a gumikat az autón. Szabad szemmel könnyedén megfigyelhetjük, hogy nincs-e rajta repedés, dudorodás, nem kopott-e le a felülete egyik vagy másik oldalon vagy éppen foltokban egyes helyeken. Szintén láthatjuk, ha valamelyik kerék laposabb, sőt az autóban ülve is érezhetjük, hogy húz a kocsi egy irányba, ilyenkor gondoskodjunk arról, hogy a guminyomás megfelelő legyen. Mindig az évszaknak megfelelő abroncsokkal közlekedjünk, váltsunk ősszel és tavasszal is az adott időrájáshoz, hőmérsékleti viszonyokhoz igazított gumikra. A szakemberek szerint akkor érdemes a cserét megejteni, amikor a napi átlaghőmérséklet hét Celsius fok körül mozog. Ha felkerül a téli-, és a nyári abroncs, akkor felszerelés előtt ellenőrizzük le azt is, hogy a felszerelni kívánt gumi a fentieken kívül is megfelel-e néhány fontos szempontnak. Ezek közül az egyik a profilmélység, amely a nyári szett esetében minimum 1,6 milliméter, míg a téli esetében négy milliméternek kell lennie. Végezetül pedig azt kell megvizsgálnunk, hogy mennyi idős a gumi, hiszen egy hat-nyolc éves abroncsot már nem érdemes felszereltetnünk, ugyanis anyagából adódóan ezek minősége jelentősen leromlik, így pedig már nem képesek tökéletes működésre.
Az új gumiabroncsok
Ha a felsorolt szempontok valamelyikén elbukik az ellenőrzés során a gumi, akkor újat kell vásárolnunk. Vehetünk persze használt abroncsokat, amely olcsóbb, ám valószínű, hogy maximum egy-két szezon után ezek újra mehetnek a kukába, így hosszútávon a kevesebb kiadású megoldásnak az új abroncsokba való befektetés tűnik. Persze ezek esetében is meg kell néznünk, hogy mennyi idős a gumi, főleg akkor, ha azokat valami kétes helyről szerezzük be, amit az internetet találtunk. Erre azért van szükség, mert a gumiabroncs élettartama akkor sem nő meg, ha soha nem volt használva, így nem számít, hogy nulla kilométert futott egy abroncs, akkor sem érdemes fizetnünk már egy hat-nyolc éves darabért. Persze rendes helyeken ilyet már nem is árulnak, és a gumiszervizekben sem szerelnek fel a kocsinkra. Ha megtaláltuk a minden szempontból tökéletes, új gumiabroncsot és fel is szereltettük a kocsinkra, akkor valóban igaz, hogy be kell járatni? Egy gumi úgy készül, hogy addig se legyen semmi baja, amíg néhány hónapig vagy egy-két évig nem kerül használatba, ezért minden egyes elkészült darab futófelületén van egy védőréteg, ami a környezeti hatásoktól, mint például az UV sugárzás, óvja az abroncsot. A használatba vétel után néhány száz kilométer alatt ez teljesen lekopik, azonban amíg ez nem történik meg, addig érdemes kicsit óvatosabban közlekedni a járművel, ugyanis a gumi a legjobb hatásfokkal valóban csak ezután fog tudni dolgozni.