Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Szivárvány színeiben füstöl a kipufogó

Elhasználódott kipufogó

A kipufogófüst színe a legtöbb esetben belső problémára utal, azonban a gépkocsivezetők egy tetemes százaléka nem igazán törődik vele. Miért is törődne, hiszen a füst hátrafelé távozik, ő meg elől ül, másrészt nem is biztos, hogy tud arról, hogy a jármű füstje konkrétan rendellenes. Mindenképpen figyeljük meg a füst színét. Árulkodó jele lehet egy hamarosan beköszöntő gondnak, amikor esetlegesen kipufogó javításra kell vinni a kocsit.

Ha az autó füstje fekete, vagy fehér…

A fekete füst egyik gyakori oka a hibás turbófeltöltő. A hibaforrás pedig nem más, mint az, hogy az említett alkatrészben nem megfelelő a turbónyomás. Egy másik szintén gyakori ok a túl sok üzemanyagégetés. Ebben az esetben első sorban a légszűrőt, vagy a beömlésben fontos szerepet játszó szenzorokat, valamint injektorokat szükséges megvizsgálni. A felsoroltak mellett fekete füstöt okozhat még az üzemanyag-vezeték elzáródása is.

A fehér füst igazából nem is füst, hanem leginkább gőz. Egészen addig felesleges tőle megijedni, ameddig a hidegebb téli vagy őszi napokon találkozunk vele. Ugyanis ekkor a hidegindítás következtében a kipufogóban lecsapódott pára párolog el. Ezért a jelenség ebben az esetben ideiglenes. Más esetben viszont már aggodalomra adhat okot. Ugyanis ha a jelenség tartósan fennáll, akkor az arra utal, hogy a vízpára nem a kipufogórendszerben található, hanem az égéstérben. Ebben az esetben olyan problémákkal szembesülhetünk, mint a hengerfej vagy a motortömb vízjáratainak kilyukadása és szivárgása, azaz a hűtőfolyadék az égéstérbe szivárog.

Ha a füst kék, vagy szürke

A kék füst szerencsére egy könnyen behatárolható problémára utalhat. Ez pedig nem más, mint hogy a motor olajat éget. Ennek oka az, hogy az olaj – mint ahogy a hűtőfolyadék – bejut az égéstérbe, és ott égni kezd. Okozója általában a hibás, sérült szelepvezető, dugattyúgyűrű, vagy szelepzár. Ez egészen addig nem probléma, ameddig az olajfogyasztás kismértékű. Viszont ha megnő a jelenség étvágya, akkor érdemes felkeresni a szervizt, már csak azért is, mert a megnövekedett olajfogyasztás költséges, az olajégés pedig környezetszennyező. Ráadásul gond lehet belőle a műszaki vizsgán is.

A szürke füstnek viszont számos oka lehet. Utalhat olajfogyasztási problémára, de a már említett turbófeltöltő hibájára is. Szürkés színű füstöt okoz az automataváltó olajának égése, vagy egy beragadt PCV szelep, amitől megnövekedik a nyomás. A legegyszerűbb, ha meggyőződünk az olajszintről, kiderítjük, hogy jelentősebb-e a szivárgás a „tűrhetőnél”.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.