Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Minden, amit az elektromos autók javításáról tudni érdemes

A villanyautók egyik nagy előnyeként emlegetik, hogy sokkal kevesebbet kell a szervizelésre költeni, mint egy belső égésű motorral felszerelt kocsi esetében. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne néhány apróság, amire oda kell figyelnünk. Milyen feladataink vannak, ha a villanyautónkat kell karbantartanunk?

Miben más?

Az elektromos autók hajtáslánca eleve sokkal kevesebb alkatrészből áll, mint a robbanómotoros járműveké. Ezt a különbséget tovább fokozza az, hogy az Európai Unió egyre szigorodó károsanyag kibocsátási normái miatt, sok új alkatrész kerül be a benzines és a dízeles kocsikba, hogy ezek a gépjárművek is meg tudjanak felelni a környezetvédelmi előírásoknak. A több alkatrész nagyobb kockázatot jelent, vagyis sokkal inkább számítanunk, kell rá, hogy valamelyik elem felmondja a szolgálatot, és azt cserélni, javítani kell. Ezzel szemben a villanyautóban nem kell attól tartani, hogy elkopik valami a motorban, bármennyit használjuk, sokkal kisebb eséllyel kell szervizbe vinnünk az autót. Persze az elektromos járművekre is oda kell figyelni, hiszen, ha a motorban nem is, ennél a típusnál is előfordulnak olyan alkatrészek, működést segítő folyadékok, amelyeket időnként ellenőrizni vagy cserélni kell. Ugyanakkor ez is sokkal ritkább, mint a belső égésű motorok esetében, ahol évente, vagy tíz-húszezer futott kilométerenként motorolajat kell cserélni. Miért kell szervizbe vinnünk a villanyautót? Milyen kötelező kiadásokkal kell számolnunk és mikor?

Irány a szerviz!

Az elektromos autók legkényesebb pontja mindentől függetlenül a lítium-ionos akkumulátor, amely évről-évre veszít a kapacitásából. A degradáció mértéke a mérnökök szerint egy-négy százalék között mozog, tehát egy öt éves jármű már a kapacitásának akár a húsz százalékát is elveszíthette. Tíz év után már sok jármű a teljesítményének csak a hatvan százalékával rendelkezik. Azonban a technológia fejlődésével az akkumulátorok degradációja is egyre kisebb lesz, nem véletlen, hogy a gyártók a korábban megszokott öt éves garanciájukat az újabb típusok esetében már sokszor hét-nyolc évre is felemelik. Persze a villanyautók esetében is vannak kötelező szervizek, teljes mértékben nem ússzuk meg a szakemberek segítségének igénybevételét, és azt, hogy időnként költenünk kelljen rá. A nagy akkumulátor mellett egy kisebb is található az elektromos járművekben, amelyet a robbanómotoros autókhoz hasonlóan néhány évente cserélni kell. További hasonlóság, hogy a pollenszűrő cseréjére a villanyautóknál is figyelnünk kell. Motorolaj ugyan nincs, ám ezekben a kocsikban is vannak működést segítő folyadékok. Ilyen a hűtőfolyadék, amelyet a gyártók ajánlása szerint száz-százhúszezer kilométerenként kell cserélnünk. A fékrendszer igénybevétele is kisebb, mint a benzines vagy a dízeles autóknál, hiszen sokszor a regeneratív fékezést használjuk, így az elektromos járműveknél sokkal később fogjuk a fékalkatrészeket elkoptatni. Idővel azonban ez is elhasználódhat, és a fékfolyadék cseréjére is számítanunk kell. Szintén nem vehetjük félvállról a futómű beállítását, az ezzel kapcsolatos kiadások, feladatok lényegében semmiben sem különböznek a többi autótól. Ugyanez a helyzet a gumiabroncsokkal, a mi felelősségünk, hogy mindig az évszaknak megfelelő, és tökéletes állapotú gumi legyen felszerelve a kocsira. Hiába van tehát sokkal kevesebb alkatrész az elektromos autókban, ezeknél sem árt néha leellenőriztetni őket, megvizsgálni a fékrendszert, kicserélni a szűrőt, felmérni az akkumulátor állapotát.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.12.23-2025.01.01. között ZÁRVA tart.
2025.01.02-án a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!