Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

2019-ben világszinten megáll az autógyártás növekedése

Globálisan megáll az autógyártás növekedésének üteme – ezt jelzi előre a német autóipari beszállító, a Bosch. Az okok között a dízelválságot és a kínai piac bizonytalan helyzetét említették. Bezárja amerikai gyárait a General Motors, míg a Volkswagen létszámleépítéssel végez az átszervezést.

Csökken a kínai piaci kereslet

Elsőre meglepetésnek hangzik, de több hivatalos bejelentés is megerősíti a hírt, miszerint 2019-ben megáll az autógyártás növekedésének üteme világszinten. Azaz kevesebb kocsit készítenek majd, és kevesebbet is adnak el. Ezt a legnagyobb autóipari beszállító vállalat, a Bosch képviselője is lenyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy náluk nincs nagy baj, valószínűleg túlteljesítik majd a piaci átlagot. A helyzet összetett, de azért két kiemelkedő gondot megneveztek a német cégnél: szerintük egyrészt továbbra is jelentős hatással van a vásárlókra a dízelválság, másrészt jelentősen visszaesett a kínai piaci kereslet, amely természetesen világszinten is érezhető hatással bír. Nem csoda, hisz Kína lakossága már csaknem másfélmilliárd embernél jár. Ez a szám, a népesség növekszik, az eladott autók száma azonban egy ideje már csökken náluk, amelyre a gazdasági problémák mellett az Egyesült Államokkal való „civakodás”, azaz az autóipart érintő kereskedelmi ellentétek, az importvámok megemelése és az ezzel járó aggodalmak mögött kell keresni a választ. Sok függ a dízeltechnológia további sorsától is, az viszont már biztos, hogy a General Motors több amerikai gyárát bezárja, az alkalmazottait pedig szélnek ereszti.

A létszámot csökkentik, a hatékonyság növelni szeretnék

Hogy jelentős a bizonytalanság, azt jelzi: a német Volkswagen visszavesz az elektromos autókat gyártó részleg létszámából, azaz kevesebb alkalmazottat foglalkoztat majd. A hír bejelentésénél azonban van egy csavar, mivel a leépítés ellenére a hatékonyságot növelni szeretnék, azaz a jelenleg is futó megtakarítási programjuk ellenére növelik az elektromos autók gyártását. Ennek központja Németországban lesz, a zwickaui, hannoveri és emdeni üzemben összpontosítják erőiket a külföldi telephelyeik kárára. A leépítéseket igyekeznek fájdalommentesen megoldani: nem kirúgásokat terveznek, hanem a nyugdíjba vonuló alkalmazottak helyeit hagyják üresen. Akár több tízezer munkahely szűnhet így meg a következő években, de pontos számot egyelőre még nem tudott mondani a cég. Többeket az elektromos mobilitással kapcsolatos átképzéssel szeretnének megtartani, erre belső programot indítottak.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.