Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Teljesen új autómárka tör be 2019-ben a piacra

Napelemekkel felszerelt, kizárólag fekete színben kapható elektromos autóval készül betörni az európai piacra a Sono Motors. A Sion a sorozatfejlesztés közepén jár, és minden nap egyre közelebb jut a végső verziójáig.

2019-re tervezik az áttörést

Hallott már a Sono Motors nevű cégről? Nem? Ne ostorozza magát, hiszen annyira új szereplői ők az autópiacnak, hogy egyelőre nem is tudna kocsit venni tőlük. De ez már nem lesz így sokáig, hiszen a müncheni cég azt tervezi, hogy 2019 végén betör az elektromos autók piacára. De nézzük sorjában. A Sono Motors egy Németországban alakult vérbeli startup vállalat, amely ennek a modern szónak minden tulajdonságát magán hordozza. Megfogalmazásuk szerint legfőbb céljuk, hogy tíz éven belül meghatározó szerepet töltsenek be a mobilitásban és az energiafelhasználásban, valamint elősegítsék a szén-dioxid-termelés visszaszorítását. A jelszavuk a mobilitás, emellett a felesleges járműgyártást szeretnék lecsökkenteni, kordában tartani világszerte. Vagy legalábbis ezt elérni. Hogy hogyan? Erre is megvan az ötletük. Ez a Sion!

A fenntartható mobilitás mintapéldája

A Sion lesz a cég első autója, amely tehát egy év múlva válik megvásárolhatóvá. Mármint fizikailag, mert már most bárki vehet elméletben ilyen kocsit, hétezer megrendelésük van is előleggel lefoglalózva. A modell a sorozatfejlesztés közepén jár, és minden nap egyre közelebb jut a végső verzióig. A fenntartható mobilitás mintájának tartják a kocsit annak elektromos hajtásával és méretével együtt. Példás lépés, hogy a modell gyártásakor keletkező összes szén-dioxidot ellensúlyozza a cég különböző környezetvédelmi projektekkel. Erre azért van szükség, mert bár alapból törekednek rá, hogy környezetbarát módon készüljön el, van olyan folyamat, aminél ez megoldhatatlan. Ezt a „lábnyomot” csökkentik és ellensúlyozzák a fenntarthatósági és éghajlatvédelmi stratégiájukkal. A kocsi egyébként nemcsak hálózatról lesz tölthető, hanem a felhasználók nagy vágyát megvalósítva napelemekkel is felszerelik, ennek köszönhetően egy töltéssel akár 250 kilométert tehet majd meg. Persze inkább városi autóról van szó, mint távolságiról, ám a hatótáv így is mindig fontos az elektromos kocsik esetében. Az előrendeléseknek köszönhetően anyagilag stabil a cég, amely az egyszerűségre törekszik. Furcsán hangozhat, de például a színt nem lehet majd változtatni, minden Sion feketén gördül le a gyártósorról. Egyelőre ésszerű léptékben gondolkoznak: első körben kétszázezer darab gyártását készíti elő a Sono Motors.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata