Már rendelhető az új Nissan Leaf

A Nissan dinamikus formatervezésű elektromos hajtású autója állami támogatással már 8 millió 490 ezer forintért megvásárolható.

Elődjével szemben a megnövelt hatótávolság a legnagyobb előny

A Leaf iránymutató szerepet tölt be a Nissan kínálatában, hiszen fedélzetén debütálnak olyan technológiák, mint a teljesen automatikus parkoló rendszer, vagy a gyorsítást és a lassítást egyetlen pedállal megvalósító elektronikus pedál. Az autó legnagyobb vívmánya a 378 kilométerre növelt hatótávolság. Az új modell villanymotorja 150 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 320 newtonméter, szemben a jelenlegi 109/254-es értékekkel. A 144 kilométer/óra végsebesség nem változott. 2018 végén megjelenik egy nagyobb kapacitású akkumulátorral szerelt, megnövelt teljesítményű verzió is, ami még hosszabb hatótávolságot kínál.

Négy felszereltségi szint közül választhatunk

Az új Nissan Leaf négy felszereltségi szinttel vásárolható meg: Visia, Acenta, N-Connectés Tekna. A kezdő szint a Visia, amelynek induló ára állami támogatással 8 millió 490 ezer forint. Már ebben is megtalálható a hat légzsák, az infotainment rendszer, az e-Pedál, a távolsági fényszóró asszisztens és az intelligens sávelhagyás-jelzés. Az Acenta verzió 8 millió 990 ezer forintról indul állami támogatással. Olyan további extrákat tartalmaz, mint az intelligens sebességtartó automatika, 16 colos könnyűfém keréktárcsa, illetve a LED fényszórók automata beállítással és LED nappali menetfénnyel. Az N-Connectfelszereltségi szint 9 millió 490 ezer forinttól érhető el állami támogatással. Itt már van első és hátsó parkolástsegítő érzékelő, 17 colos könnyűfém keréktárcsa és 360 fokos parkolókamera. Végül a legmagasabb a Tekna felszereltségi szint, amely amellett, hogy az összes kulcsfontosságú technológiát tartalmazza, kiegészül a ProPILOT fejlett vezetéstámogató rendszerrel is. Ennek az induló ára 9 millió 950 ezer forint állami támogatással.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat