Mitől és hogyan mehet tönkre a kormánymű?

A biztonságos közlekedés fenntartásáért számos alkatrész felelős az autóban, amelyek közül az egyik legfontosabb a kormánymű. Mit tegyünk, hogy ne érjen minket baj? Mik a kormánymű leggyakoribb hibái? Mit tehetünk ellene?

Figyeljünk a jelekre!

Az autó irányíthatóságáért elsősorban a kormánymű felel. Ahhoz, hogy biztonságosan közlekedhessünk az utakon, érdemes nyitott szemmel járnunk, figyelni az autó által leadott jelekre, hogy biztosak lehessünk benne, nem a kormánymű valamelyik alkatrésze okozza az addig nem hallott zajokat, nem annak meghibásodása miatt viselkedik furcsán az autó. Ha időben lépünk, megelőzhetjük a súlyos balesetek bekövetkezését. Mi okozhatja a kormánymű hibáit? Mik a leggyakoribb problémák? A kormánymű komoly terhelésnek van kitéve, ennek ellenére a gyártók aránylag hosszú élettartamot jósolnak neki. A működését segítő kenőolaj cseréjét is két-háromszázezer futott kilométer közé javasolják, míg maga a kormánymű alkatrészei optimális esetben még ennél is hosszabb csereperiódust élhetnek meg. Azonban a laboratóriumi körülmények közötti használat mellett megadott paraméterek sokszor nincsenek köszönőviszonyban sem a valós helyzettel. Főleg Magyarországon. A sok helyen előforduló kátyús út, a magas padkák, amelyeket nem ritkán az első kerékkel ütköztetünk, vagy a túl magasra épített fekvőrendőrökkel való találkozások mind-mind a kormányművet terhelik elsősorban. Emiatt érdemes sokkal hamarabb számítanunk rá, hogy valamilyen meghibásodás üti fel a fejét a kormánymű körül. Ha furcsa hangokat, olajfolyást vagy a szervo rakoncátlankodását tapasztaljuk, akkor vegyük sürgősen az autószerelő felé az irányt, és vizsgáltassuk meg az alkatrészeket. Ellenkező esetben rosszabbodhat a helyzet, mi pedig egyik pillanatról a másikra elveszíthetjük az irányítást a jármű felett, és könnyen az árokban köthetünk ki.

A leggyakoribb hibák

A legkönnyebben azt vehetjük észre, hogy elmegy a szervo. Ezt legtöbb esetben jelzi is nekünk a vezérlő a műszerfalon a szervo ikonjának felvillanásával. Legtöbbször a vezérlőegység hibája okozza a bajt, de az sem kizárt, hogy a szervoolaj szivárog egy rossz, elhasználódott tömítés miatt. Nem érdemes vele közlekedni, mivel sokkal nehezebb az autó irányítása, főleg, ha megszoktuk, hogy a kormányzás rásegítéssel parkoljuk le a kocsit. Tapasztalhatunk a kormánymű felől kopogó hangot is egyes esetekben. Ez nagy valószínűséggel azért van, mert elkopott valamelyik alkatrész: ez lehet a csapágy, az orsó tengely, a támasztópersely vagy a fogasléc fogai közül bármelyik. Nőhet a kormány holtjátéka, de a sérült, kopott, roncsolódott alkatrészek idővel el is törhetnek, amely rendkívül balesetveszélyes helyzetekkel járhat. A támasztópersely vagy a csapágy kopása esetén szokták emlegetni, hogy lóg a kormánymű, ami terheli, és deformálhatja a tömítéseket és végül tönkre is teheti azokat, ami végül olajfolyást és meghibásodást okozhat. A kormány holtjátéka egyébként természetes jelenség, egészen addig, amíg nem haladja meg a tíz-tizenöt fokot vagy a kettő-négy centimétert, ez autótípusonként változhat. Ha azonban efölötti értékeket tapasztalunk, akkor szintén probléma van a kormányművel, a legvalószínűbb, hogy a kormányösszekötő gömbcsukló meghibásodása okozza a bajt. Tapasztalhatjuk azt is, hogy megszorul a kormány, vagy éppen túl könnyű mozgatni. Előbbi eset lehet a szervoszivattyú elégtelen működésének a jele, míg utóbbi a vezérlőtengely gyűrűinek elhasználódására vagy a kormánymű öntvényházának kopására utal. Bármelyik hibával találkozunk a felsoroltak közül vezetés közben, balesetveszélyes autóban ülünk. Keressük fel az autószerelőnket és haladéktalanul kérjünk segítséget a problémák megszüntetéséhez.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat