Hírek a Volkswagen háza tájáról

Digitalizált szolgáltatások, járműmegosztás. Úgy tűnik, a Volkswagen túlélte az autóipar egyik legnagyobb botrányát, és a jövőbe tekint. Az sem rendítette meg a német gyártót, hogy nyár végén 700 ezer járművét kellett visszahívnia.

Digitalizált autós valóság

Nyár végén három fontos dolog is történt a Volkswagennel, ezekből kettő igencsak jó hír, egy már kevésbé, de ez aligha rendíti meg a német autógyártót. Kezdjük a jókkal! A cég bejelentette, hogy több milliárd euróból fejleszti hálózatát: a digitalizált járműtechnológiára nagyobb hangsúlyt fektet, de a mobilitási szolgáltatások terén is újdonságokkal rukkol majd elő. A konszernnél azt is közölték, hogy a digitalizált szolgáltatások terén olyan sokat szeretnének fejlődni, hogy akár más cégeket is megvásárolnak ehhez a folyamathoz. Az elkövetkező hét évben erre a területre több mint hárommilliárd eurót terveznek költeni, de nem csak felvásárlásban, hanem partneri kapcsolatok kialakításában is gondolkodnak.

Közösségi közlekedés

Ennek tükrében különösen fontos a VW másik augusztusi nagy bejelentése is. 2019-től ugyanis beindítanak egy autómegosztó szolgáltatást, ami kizárólag elektromos kocsikkal működik majd. Nem nehéz kitalálni melyik városban kezdenek: természetesen a német „Hauptstadtban”, Berlinben. Az autómegosztó nevét nem bonyolították túl, „WeShare”-ként fut majd a történet. Terveik szerint néhány esztendőn belül Európa, valamint USA és Kanada nagyobb városaiban is elérhető lesz majd a szolgáltatás. Úgy tűnik, a német cég esetében is beigazolódni látszik a trend, amely szerint az autók használata közösségi szolgáltatások irányába tolódik át.

Egy rossz hír a végére

A Volkswagennel kapcsolatos hír az is, hogy nem kevesebb, mint 700 ezer (!) Tiguant valamint Tourant hívott vissza szervizelésre, méghozzá azért, mert mindegyik esélyes az elektronikai meghibásodásra. A városi terepjáró és az egyterű kocsinál is a tetőablakkal és a hangulatvilágítással adódott probléma. Úgy tűnik, hogy folyadék szivároghat be a világításon keresztül, ami rövidzárlathoz, vagy ennél még súlyosabb esetben tűzhöz vezet a járművekben. A hibás modellek nagy részét Németországon kívül értékesítették, ez tovább nehezíti a cég helyzetét, de mint tudjuk, ennél azért jóval nagyobb kalamajkából is állt már fel a VW.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat