Audi RS 3 LMS – jelenleg is tart a fejlesztés

Az Audi RS 3 LMS, az Audi új TCR modellje a februári világpremiert követően tesztprogramon vesz részt. Ezt követik majd az első versenypályás tapasztalatok Castellolí, Vallelunga és Aragon pályáin. A nyári bemutatkozásig további tesztekre is sor kerül, hogy sikerüljön teljesen tökéletesíteni a működését.

Vervisch és Berthon is segített az Audi RS 3 LMS fejlesztésében

Az Audi RS 3 LMS február 23-án és 24-én teljesítette első köreit Castellolí versenypályáján, ahol Frédéric Vervisch közel 500 kilométert tett meg vele. Az Audi RS 3 LMS versenyautó tesztelése során a fejlesztők leginkább az általános alkatrészekre koncentráltak. Főként az erőátviteli rendszerre és az alvázra, illetve az aerodinamikai egyensúlyra fókuszáltak. Az Audi RS 3 LMS tesztelése március 8-án folytatódott Vallelunga pályáján, március 17-én pedig az Audi RS 3 LMS újabb tesztelése kezdődött Aragonban. A mérnökök örömére az olaszországi, kezdeti esős időnek köszönhetően nedves pályán is sor kerülhetett az autó megfigyelésére. Ráadásul az Audi RS 3 LMS próbálgatása során most először Frédéric Vervisch és Nathanaël Berthon pilóták is lehetőséget kaptak, hogy tapasztalataikkal segítsék a fejlesztést.

Audi RS 3 LMS – pozitív benyomások a tesztelés során

A Castellolí, Vallelunga és Aragon pályáin végzett felmérések során összességében közel 3000 kilométert tett meg a teljesen megbízható Audi RS 3 LMS versenyautó. Mindez hozzájárult az autó fejlesztési tesztjeinek megalapozásához. Továbbá az Audi RS 3 LMS sikeres teszthez hozzájárult, hogy az Audi két pilótájának, Vervisch-nek és Berthonnak a visszajelzései egységesek voltak, véleményeik tökéletesen kiegészítették egymást. Természetesen az első versenypályás tapasztalatokat követi majd az első verseny, amelynek tartalmát már most megszabta az Audi. A célkitűzés az Audi RS 3 LMS aerodinamikai és súlypontértékeinek meghatározása a teljesítményegyensúly tesztelése során. További törekvés, hogy májusban megtörténjen a homologizáció, vagyis az, hogy az Audi Sport belépő szintű modelljének második generációja teljesítse a működtetéshez elengedhetetlenül szükséges biztonsági és műszaki előírásokat. A menetrend további lépéseit a még hátralévő tesztek és a versenyautó gyártásának előkészítése határozza meg. A modell júniusban a Nürburgring Nordschleife pályáján, a WTCR-FIA túraautó világkupa szezonnyitóján mutatkozik be versenykörülmények között. És hogy még egy fontos dolgot megemlítsünk: az ügyfelek részére történő kiszállításra az év második felében kerül sor.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat