A MAN új teherautója már a jövőt idézi

A hannoveri IAA egy haszonjármű-kiállítás, ahol minden évben bemutatásra kerülnek az aktuális naptári év újdonságai. Ezen információ ismeretében senki nem lepődött meg, hogy a MAN itt mutatta be legújabb teherautó-koncepcióját.

110 év tapintható fejlődés

A MAN név pontosan 110 éve született meg a Maschinenfabrik Augsburg Nürnberg AG rövidítéséből. Öt évvel később, 1923-ban bemutatásra került a világ első, sorozatgyártásra is alkalmas, közvetlen befecskendezésű, negyven lóerős dízelmotorja. A fejlődés töretlenül folytatódott, ami most konkrétan oda jutott, hogy a márka szimbólumának számító dízelmotor kikerült a legújabb modelljéből. A „keresztségben” CitE nevet kapó új modell, elektromos hajtásláncának köszönhetően, konstrukciós megközelítéssel szemlélve nagy lehetőséget jelentett a MAN mérnökei számára. A nagy fejlődés eredménye, hogy a jármű belépési magassága mindösszesen harmincöt centiméter. Ezt az alacsony belépésű fülkét úgy sikerülhetett kialakítani, hogy a kivett dízelmotor helye szinte teljes egészében felszabadult. A könnyebb belépés mellett további előnyt jelent, hogy a vezetőnek kevesebb holttérrel kell megküzdenie, hiszen így a műszerfalat és a sofőrülést is alacsonyabban lehetett elhelyezni. A teherautó jobb oldalára pusztán kényelmi okokból elektromos működésű tolóajtó került, ezzel is segítve a gyakori ki- és beszállásokat. A vezetőoldalon elhelyezkedő ajtón semmit sem változtattak, megmaradtak a sztenderd, kifelé nyíló, kilincses verziónál. A leendő vezetők komfortérzetét tovább növelheti, hogy kiegészítő hőmérsékletszabályozók kerültek beépítésre. A nyári meleg ellen hűsítő megoldást eredményez az ülésbe beépített hűtőventilátor, télen pedig a hagyományos fűtés mellett a kormányfűtő rendszert is igénybe lehet venni.

Itt sem feledkeztek el a biztonságról

Több elem is beépítésre került, ami a vezető és az áru biztonságos célba érkezését hivatott elősegíteni. Ennek egyik külsőleg igen látványos része, hogy leszerelésre kerültek a visszapillantó tükrök, amelyek helyét innentől kamerák veszik át. Ez nem számít teljesen egyedi megoldásnak, hiszen nem sokkal korábban a Mercedes-Benz által bemutatott Actros is ezt ez innovációt alkalmazza. A megoldásnak több hasznos hozadéka is van, hiszen egyfelől jobb rálátást biztosít rossz időjárási körülmények közt és éjszaka, másrészről a tükrök leszerelésével csökken a légellenállás, ezáltal alacsonyabb lesz az utastéri menetzaj és a fogyasztás is. A beépített 360 fokos madártávlati nézetnek köszönhetően a sofőr lényegében felülnézetből szemlélheti a teherautót és környezetét, így a parkolás is könnyebb manőverezést vesz igénybe.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat