Százból három kocsi már elektromos lesz az év végére

2019-ben várhatóan 2,7 millió elektromos autót adnak el világszerte, ezzel három százalékra nő az ilyen típusú kocsik aránya a teljes autóparkot figyelembe véve. Az úttörőnek Kína számít, amely tavaly több mint egymillió elektromos autót értékesített.

Kína, USA, Norvégia

Az elektromos autóké a jövő – néhány éve még lehetett legyinteni a térnyerésükre, ám már annyi jelentős autógyártó szállt be a versengésbe, hogy nem kérdés, a következő években forradalmi módon nőhet a környezetvédelmi szempontból is előnyösebb autók száma. A CAM német autóipari kutatóintézet közölt adatokat a témáról: az egész világra vetítve tavaly 2,1 millió elektromos autót értékesítettek, ez a szám a becslések szerint 2,7 millióra nő idén. Ahogyan nő az eladott kocsik száma, természetesen úgy javul az arányuk az összképet nézve is. Jelenleg a világ autóinak 2,4 százaléka dicsekedhet ilyen meghajtással, egy év múlva pedig ez várhatóan felkúszik 3,1 százalékra. Ez azt jelenti, hogy minden száz autóból három elektromos meghajtással közlekedik majd az utakon. Az úttörőnek Kína számít, amely tavaly több mint egymillió elektromos kocsi eladásáról adott hírt, két év alatt szinte megduplázva az ide vonatkozó számokat. Az ázsiai országban már most büszkélkedhetnek: náluk 4,5 százalék az elektromos kocsik aránya a közlekedésben. A kínaiak mögött az Egyesült Államok következik: az USA-ban 360 ezer ilyen autót értékesítettek 2018-ban, míg az európai országok közül Norvégia az úttörő, náluk 73 ezer villanyautó kelt el tavaly.

Belehúz a Volkswagen

A németeknél is javulnak a számok, 24 százalékos emelkedést regisztráltak tavaly, darabszámban kifejezve pedig 68 ezer elektromos kocsit értékesítettek. Mivel a német utakon minden ötvenedik kocsi elektromos (azaz százból kettő), nem csoda, hogy a Volkswagen is komolyan veszi az ide vonatkozó fejlesztéseket. Nem állnak azonban meg a hazai piacon: nemrég közölték, hogy 800 millió dollárból fejlesztenek az amerikai Tennessee államban található gyárukban, ahol a fő profil az elektromos autók gyártása lesz. Mivel az USA a második volt tavaly az eladásokban, az ötletük abszolút életszerűnek tűnik. A vállalat tervei szerint 2022-től indul a gyártás, szóval beletelik majd pár évbe, mire a német márka modelljei ellepik az amerikai utakat. A cégcsoport felszálló ágban van, hiszen tavaly minden márkát összevetve 10,8 millió kocsit adtak el, ami egy százalékos növekedést jelent egy év alatt. A Volkswagenhez tartozik a Skoda, a Seat, a Porsche és a Lamborghini is, ezek mind rekordot döntöttek 2018-ban. A Tennessee állambeli üzemben 2011 óta gyárt a cég, és ez a fejlesztés is jelzi, komolyan gondolják pozíciójukat az amerikai piacon.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat