Ötven éve hunyt el a versenypályán a Forma–1 legendás világbajnoka

Ötven évvel ezelőtt, 1968-ban vesztette életét a Forma–1 legendája, Jim Clark. Már négyévesen közölte édesanyjával, belőle bizony autóversenyző lesz, 1963-ban és 1965-ben pedig világbajnoki címet nyert. Halálát egy végzetes és tragikus baleset okozta.

„Mama, én autóversenyző leszek”

Ötven éve, 1968. április 7-én halt meg Jim Clark. A Forma–1 kétszeres brit világbajnokát alig harminckét évesen, a versenypályán érte a halál. Az MTVA sajtó adatbankjának portréja szerint Clark a skóciai Kilmanyben született. Még négyéves sem volt, amikor anyja mellett ülve az autóban közölte: „mama, én autóversenyző leszek”. 1956-ban versenyzett először, és rögtön győzött egy német DKW autóval, majd 1958-ban és 1959-ben Skócia gyorsasági bajnoka lett. 1960-ban Colin Chapman, a Lotus versenycsapat főnöke szerződtette. Még abban az évben bemutatkozott a Forma–1-ben. Teljesítménye 1962-től javult ugrásszerűen, miután Chapman megalkotta a Lotus 25-öst, minden idők egyik legjobb F1-es versenyautóját. A Belga Nagydíjon a 12. helyről indulva szerezte meg első futamgyőzelmét, és csak az utolsó futamon bekövetkezett motorhiba miatt nem lett világbajnok.

Végzetes baleset: valósággal szétrobbant a kocsija

1963-ban a tíz futamból hetet megnyert, amivel a vb-címet is elhódította. Remek érzékkel tudta szabályozni az autó beállításait, így a 27 esztendős skót a Lotus 25-tel szinte verhetetlen volt. 1964-ben az utolsó futam utolsó körében műszaki hiba miatt vesztette el a bajnoki címet. 1965-ben a tíz futamból kilencen állt rajthoz, hetet megnyert, újabb vb-címmel lett gazdagabb. 1968-ban is favoritként emlegették. Megnyerte a szezonnyitót, de ez volt utolsó diadala, mert április 7-én végzetes baleset érte Hockenheimben. A Lotusszal rajthoz állt egy Forma–2-es versenyen, ám egy kanyarból kijövet az autója 270 kilométeres óránkénti sebességgel kicsúszott a pályáról és a fák közé vágódott. A kocsi szétrobbant, a nyakán, fején és gerincén megsérült pilóta a kórházba szállítás közben meghalt. Az autósport akkori legfényesebb csillagát milliók gyászolták.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat