Mit jelez, ha a szokásosnál gyorsabban villog az indexlámpa?

Sok alkatrész van az autón, amelyről nem is gondoljuk, hogy mekkora segítséget jelent, amíg nincs gond vele. Ha például azt tapasztaljuk, hogy jelentősen megnőtt a körülöttünk autózók dudálási kedve, ráadásul látszik rajtuk, hogy a felmenőinkért imádkoznak, akkor sejthetjük, hogy hiába használjuk az indexet, valószínűleg nem működik az általunk elvártak szerint. Mi lehet ennek az oka?

Az index

Az utakon való biztonságos utazáshoz elengedhetetlen, hogy a körülöttünk közlekedők tudják, hogy mikor, merre akarunk haladni, és persze az is, hogy mi is tudjuk, hogy ők mikor változtatnak irányt. Ehhez valamilyen jelzésre van szükség, ami mindenki számára könnyen felismerhető. A gyalogosok, kerékpárosok kézzel jelezhetik a választott irányt, míg az autósok a gépjármű fényjelzéseinek használatával adják a tudtunkra, hogy mit terveznek tenni. Ha fehér fény világít a kocsi hátulján, akkor bizony jobb, ha figyelünk, ugyanis tolatni fog az előttünk lévő jármű gazdája. Ha pedig azt látjuk, hogy az autó egyik oldalán villogó fény jelenik meg, akkor arra fog sávot váltani, vagy abba az irányba fog fordulni a sofőr, ahol a fényjelzést látjuk. Mint a kocsi bármelyik eleme, az index is elromolhat, ezért pedig elsősorban az index relé nevezetű alkatrész tehető felelőssé. Persze az sem kizárt, hogy egyszerűen csak kiégett egy izzó, ilyenkor azonban semmilyen fényjelzést nem fog adni az irányjelző, hiába nyomjuk le a kapcsológombot a megfelelő irányba. Ez persze már elegendő, hogy balesetveszélyes helyzetben találjuk magunkat. Ha a mögöttünk vagy a mellettünk közlekedő nem tudja, hogy kanyarodni szeretnénk, vagy éppen sávot váltani, akkor nem is tud felkészülni a manőverünkre, így pedig nem csoda, hogy szerencsés továbbhaladás esetén azért elmormol egy imát valamelyik felmenőnkért, mielőtt eltűnünk a szemei elől. Rosszabb esetben személyesen is megbeszélhetjük a helyzetet, amíg kitöltjük a papírokat, vagy amíg várjuk a rend éber őrét, hogy igazságot szolgáltasson.

Az index relé meghibásodása

Az index relé az az elektronikai berendezés, amely biztosítja, hogy az irányjelző villogjon. Ha meghibásodik azt több módon is észrevehetjük. Előfordul, hogy nem működik az indexlámpa, az sem kizárt, hogy lassul a villogás, de a leggyakrabb jele a relé fals működésének, ha kétszer-háromszor gyorsabban villog az index. Az index relé az egyik oldalon lévő index áramkörébe kerül bekötésre, ami folyamatosan nyit és zár, ha használjuk a fényjelzést, így tudja a villogást szemléltetni. Sajnos ez a relé is el tud romlani. Elhasználódhatnak a vezetékei, deformálódhatnak az érintkezők. Nem ritka, hogy kiég a biztosíték, de az sem elképzelhetetlen, hogy korrodálódik a relé fémháza, mivel valahogyan pára, nedvesség jut az alkatrészbe. Bárhogyan is történik, az autóban ülve nem egyszerű felismerni a hibát, bár a mai modern autók már ezt is a vezérlő egység segítségével működtetik, így a műszerfalon, az index jelzése is furcsává válhat. A korábban tapasztalthoz képest gyorsabban vagy lassabban villog, esetleg megszűnik a kattogó hang, ami kíséri az irányjelzést. A legszembetűnőbb körülmény ugyanakkor nem más, mint a körülöttünk lévők reakciója. Ha sok a „panasz” ránk, akkor élnünk kell a gyanúval, hogy a mi autónkkal lehet a probléma. Jobb azonban a békesség, így a relé javítását nem érdemes halogatni, lehetőség szerint azonnal keressük fel az autószerelőnket. A hiba elhárítása ráadásul nem tartozik a legköltségesebb javítási feladatok közé, már csak ezért is jobb túl lenni rajta minél hamarabb.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat