Minek köszönhető a téli gumi jobb tapadása?

Sokan annyira nem foglalkoznak az időben történő gumicserével, hogy már csak akkor váltanak téli gumira, amikor leesik az első hó. A megfelelő gumicsere időszak azonban a tartósan 7 fok alá eső hőmérséklet idején érkezik el! Épp ezért a téli gumi elnevezés helyett szerencsésebb lenne a hideg évszaki abroncs nevet használni rájuk, mivel attól hogy nem esik a hó, még biztonságosabb, mint a nyári gumikkal közlekedni.

A siker kulcsa: szilika

A téli gumik fejlesztésekor három fő szempontot vesznek figyelembe: a futásteljesítményt, a tapadást, valamint a gördülő ellenállást. Ezek kölcsönösen hatnak egymásra. Az 1990-es években a tapadást még a profiltól, a profil mélységétől, annak kialakításától tették függővé. Ám az idő múlásával a szilikával érték el a gumigyártók az áttörést. Ez egy olyan kovasav vegyület, mely hidroxil csoportokat, valamint szilíciumhoz kötött oxidokat képez. A szilika szilárd halmazállapotában olyan polimerekké áll össze, melyek jelentősen befolyásolják a gumi minőségét, tapadását. A szilika alkalmazásának kezdetét vehetjük a téli és nyári abroncsok tényleges szétválasztásának. Ettől a ponttól kezdve már nem a futófelület kialakítása volt az elsődleges szempont a gyártóknál, hanem a megfelelő anyagválasztás, az anyag kémiai összetétele. Vagyis a tapadást mindinkább az anyag határozza meg, mint a futófelület kivitelezése. Míg a régebbi gumitípusoknál kb. 70-30%-ban befolyásolta a futófelület és az anyag a tapadást, addig ez az arány a mai, modernebb abroncsoknál 40-60%-ra tolódott át. Azért most ne gondoljunk egyből arra, hogy mindegy milyen a mintázat… Igenis odafigyelnek a nyári és téli abroncsok mintázatának elkülönítésére, az adott körülményekhez való alkalmazkodására. Ilyen mintázatbeli különbség például a kis lamellák oldalfalaiban futó árkok és bordák, mely redukálják az egymáshoz történő elmozdulásaikat, így téve sokkal stabilabbá a puha téli abroncsot.

Hóban, jégben is a toppon

Az évek múlásával az abroncsok kialakítását, mintázatát egyre inkább igyekeztek a hóban és jégben való kapaszkodáshoz is igazítani a gyártók. A régebbi gumitípusoknál inkább a bütykök akadtak a kitüremkedő jégrögökbe, míg a mai, modern típusoknál a lamellákat alkalmazzák erre a célra. Sok száz apró lamellát alakítanak ki a téli abroncs felületén, melyek gurulás közben kinyílnak, élükkel kapaszkodnak, és így fogadják be a havat a nyílt árkukba. Ezáltal biztosabbá válik a téli gumik kapaszkodása a havas útfelületbe. Minél több havat képes felvenni az abroncs, annál hatékonyabb, mivel a hó a hóval összetapad. Persze a jeges úton más technikát kell bevetni… Azon az útfelületen a deformálódó lamellák apró élei küzdenek a lehető legnagyobb tapadás biztosításáért.

Új téli gumi vásárlásánál érdemesebb prémiumkategóriás abroncsokat választani – marketingdumának tűnhet, de valójában tényleg így van. Nem véletlenül kerülnek annyiba, amennyibe… Anyaguk kémiai összetétele, futófelületük kialakítása sokkal nagyobb biztonságot nyújtanak, mint a nyári abroncsok, vagy a kínai gagyibb téli abroncsok. Figyeljünk oda a téli gumik állapotára, azok futófelületének mélységére, a minták kopására! Szükség esetén pedig cseréltessük újra, mert az anyaguk – mint minden abroncsnak – elöregszik, csökken a tapadásuk balesetveszélyt okozva ezzel.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat