Így készítsd fel a kocsid télre!

Itt van az ősz, itt van újra, és észre sem vesszük, máris átlépünk a téli hónapokba. Mielőtt azonban eljönne az igazán zord, hideg idő, fel tudjuk rá készíteni magunkat, és természetesen az autónkat is. Mire figyeljünk? Mit kell tennünk, hogy gond nélkül átvészeljük a kocsival a téli hónapokat?

A legfontosabb lépések

Ha jön a tél, akkor az első feladat, amit el kell végeznünk, hogy leporoljuk a téli gumikat. Először is ellenőrizzük le, hogy megfelelő-e a profilmélység, általában 4 milliméter alatt már nem ajánlatos a felszerelésük. Vizsgáljuk meg, hogy nem kopottak-e, nézzük meg, hogy nincs-e rajtuk sérülés, és azt se felejtsük el számításba venni, hogy hány éve használjuk az abroncsokat. A hat-hét évnél idősebb gumiabroncsok anyaga ugyanis elöregszik, így azokat már érdemes lecserélni. Ha mindent rendben találtunk, akkor szereltessük fel legkésőbb akkor, ha a hőmérséklet tartósan hét Celsius fok alatt marad. Ezután következik a hűtőfolyadék vizsgálata: ellenőrizzük le, hogy megfelelő mennyiségben van-e az autóban, valamint azt sem árt megtudni, hogy mennyi lehet a fagyáspontja. Ha szükséges vegyünk hozzá fagyálló hűtőfolyadékot és állítsuk be a megfelelő értékekre. Magyarországon a mínusz húsz-huszonöt fokig ellenálló hűtőfolyadék használatával már nemigen lehet baj. Ha a hűtővíz rendben, akkor fordítsuk figyelmünket a szélvédő felé. Az ablakmosó folyadék a kánikulában valószínűleg kicserélődött a sokkal olcsóbb nyári szélvédőmosó folyadékra, így azt le kell cserélnünk olyanra, amely ellenáll a hideg téli napoknak is. Az sem árt, ha az ablaktörlő lapátra is teszünk egy pillantást, a nyirkos őszi-téli időben többet fogjuk használni. Ha sérült, akkor szereljünk fel egy újat.

Mire figyeljünk még?

A hideg, téli hónapokban az akkumulátor is nagyobb terhelésnek van kitéve. Ahhoz, hogy egyik reggel ne járjunk pórul amiatt, hogy lemerült, érdemes leellenőriztetnünk, hogy milyen állapotban van az akku. Az sem árt, ha beszerzünk egy töltőt, és egy bikakábelt, így valamilyen módon megpróbálhatunk életet lehelni bele, ha szükséges. Vizsgáljuk meg az autó világításait is. Télen korábban sötétedik, amiatt várhatóan ritkábban érünk haza világosban, így fokozottan van rá szükség, hogy minden lámpa hibátlanul működjön. Sajnos sok a félszemű, ködlámpás autó az utakon, ne legyünk mi is azok, cseréljünk azonnal minden kiégett izzót. Ha mindezzel megvagyunk, akkor már csak néhány apróságot kell beszereznünk, amely megkönnyítheti a mindennapjainkat télen. Bármikor szükségünk lehet jégoldóra, ha reggel arra ébredünk, hogy vastag réteg képződött a szélvédőn. A fellazított jeget könnyedén eltüntethetjük az autóban hagyott jégkaparóval. Ahhoz, hogy a művelet közben ne fagyjon hozzá a kezünk, érdemes egy kesztyűt is tartani a csomagtartóban. Ha mindezt nem az utcai lámpák fényénél csináljuk, akkor jó szolgálatot tehet egy zseblámpa is a kocsiban. Nem árt, ha beszerzünk egy úgynevezett zárolajozó jégoldó sprayt sem, így fagyos időben is bejuthatunk az autónkba. Ha nagyobb távolságra indulunk, akkor jó szolgálatot tehet a hólánc, valamint legyen nálunk mindig egy feltöltött mobiltelefon, esetleg egy pokróc. Ha baleset miatt vesztegelnünk kell, kifogy az üzemanyag, vagy minket ér baj a jeges, havas, csúszós úton, akkor így tudunk segítséget hívni. Ha mindennel megvagyunk, akkor bátran útra kellhetünk, de tartsuk szem előtt, hogy mindig az útviszonyoknak és az időjárási körülményeknek megfelelően vezessünk. Télen a fagyos, ködös időben gyakran változhatnak a körülmények, inkább közlekedjünk lassabban, hogy biztosan megérkezzünk az úticélunkhoz.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat