Hogy előzzük meg a karosszéria rozsdásodását?

A használt autók egyik legnagyobb ellensége a karosszéria rozsdásodása. A folyamat teljesen természetes, azonban vannak módszerek, amivel felvehetjük a harcot a korrózióval szemben. Cikkünkben bemutatunk néhány praktikát, melyek segítségével megőrizhetjük autónk állapotát.

Néhány gondolat a korrózióról

Mióta léteznek autók, a tulajdonosok azóta folytatnak ádáz, a jelenlegi tudásunk szerint soha véget nem érő harcot a rozsdásodás ellen. Az alvázra a pocsolyák és a sós latyak, míg a kocsi látható részére az UV-sugárzás, a szmog és a csapadék különféle formái jelentik a legnagyobb veszélyt. A rozsdásodás főleg az idősebb, 10 évnél öregebb autóknál jelentkezik, azonban sokszor a fiatalabb kocsikon is megfigyelhető. Ez vagy azért van, mert valami hibát vétett a gyártó, vagy azért, mert töréskár után nem voltak kellően alaposak a javítás során. Bár az utóbbi két évtizedben a modern gyártási technológiáknak köszönhetően javult a kocsik korrózió védelme, a teljes biztonság egyelőre még csak álom. A már említett új technológiák bizonyos szinten nehezítik is a rozsda elleni harcot, hiszen mivel sok helyen már műanyagburkolást alkalmaznak, igen nehéz észrevenni az ilyen elemek alatt zajló korrodálódást. Ezeket egy saját autó esetén, szervizeléskor egyszerű ellenőrizni és akár javítani is. Használt autó vásárlása előtt már problémásabb a történet, hiszen nem meglepő módon, a még éppen aktuális tulaj vélhetően nem örülne neki, ha elkezdenénk szétbontani az eladás előtt álló kocsi kasztniját. Ilyen esetben az lehet a megoldás, ha a vásárlás előtt alaposan tájékozódunk az adott típusra jellemző rozsdásodásról.

A megelőzésről

Nagyszerű és egyben igencsak pénztárcabarát megoldást jelenthet, ha mosás után autówaxot viszünk fel a kocsink karosszériájára. Ez amellett, hogy szép csillogást biztosít, egy plusz réteg védelmet is jelent a fényezésnek. Ez főleg télen jelenthet sokat, hiszen így a sós latyak nem érintkezik közvetlenül a lakkréteggel. Wax helyett már léteznek különböző, kifejezetten fényezésvédelmi céllal kifejlesztett spray-k is, amik szintén nagy hatékonysággal bírnak. Természetesen az alvázvédelem legalább ennyire fontos. Alapos alvázvédelmi kezelés során megemelik az autót, lyukak és rozsdásodás után kutatva átvizsgálnak minden elemet. Ha komoly problémát észlelnek, rendbe hozzák, vagy kicserélik azt, hiszen jelen esetben a gyári állapot visszaállítása a cél. Ezek után az egészet átmossák először egy erősen lúgos vegyszerrel, majd egy rozsdapassziváló anyaggal, és egy egész napig várnak a száradással. A folyamat nem túlzottan időigényes, azonban áldásos hatását sokáig értékelni fogja az autónk.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat