Ezekre a dolgokra figyeljen, amikor autószervizt választ

A hazánkban található ötezer autószerviz kevesebb, mint fele folytat szerviztevékenységet, illetve rendelkezik az ehhez szükséges műszerekkel egy friss felmérés szerint. A bankkártyás fizetést a cégek alig 22 százaléka biztosítja, és csupán 44 százaléka vállalja az autó el- és hazaszállítását.

Ötből egy vizsgált szerviz már nem létezik

Az országban felmért több mint ötezer autószerviz ötöde már nem létezik a bejelentett telephelyén, és kevesebb, mint fele folytat szerviztevékenységet, illetve rendelkezik az ehhez szükséges műszerekkel. A Garvisor közösségi szervizkereső portál által készített felmérésben több mint ötezer autószervizt vizsgáltak. A honlapon ezekből több mint 2100, előzetesen átvizsgált szerviz van jelen, amelyeknek a szolgáltatásai között kereshetnek a felhasználók, és értékelhetik az elvégzett munkát. Az adatbázisba csak azok a szervizek kerülhettek be, amelyek valóban rendelkeznek az adott szolgáltatás elvégzéséhez szükséges tárgyi feltételekkel, műszerekkel, és vállalták a közösségi értékelést. A szolgáltatók 18 százaléka tevékenysége alapján nem tekinthető járműszerviznek, mert nem nyújtja a meghirdetett szolgáltatást, vagy nem rendelkezik ezek elvégzéséhez szükséges műszerparkkal.

Több mint 90 százalék márkafüggetlen

A vizsgált több mint ötezer cég további 13,3 százalékát azért nem vették fel az adatbázisba, mert nem vállalták a közösségi értékelést, vagy a műhely leterheltsége és a munkaerőhiány miatt nem tudnák vállalni további megrendelések ellátását. A szervizek több mint 90 százaléka márkafüggetlen. A kényelmi szolgáltatások közül az időpontfoglalást 87 százalék, a szaktanácsadást 68, az ügyfélvárót 65, a flottaszervizelést 61 százalék vállalja. A bankkártyás fizetést alig 22 százalék biztosítja, és csupán 44 százalék vállalja az autó el- és hazaszállítását, valamint 15 százalék ad a javítás idejére csereautót vagy nyújt non-stop kocsiátvételt.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat