Hogyan vezessünk ónos esőben?

Arra a kérdésre, hogy hogyan vezessünk ónos esőben a legjobb válasz: sehogy. Ne vezessünk ónos esőben! Az aszfaltra, vagy betonra fagyott vékony jégréteg ugyanis több mint veszélyes, mert életveszélyes.

Négyszer nagyobb kockázat

A baleseti statisztikák szerint az ónos esőben 4-szer nagyobb a baleseti kockázat, mint a száraz úton és 2-szer nagyobb, mint a havas aszfalton. Így a helyes döntés, ha az időjárás előrejelzés szerint ónos eső várható, hogy otthon hagyjuk az autónkat. Bármilyen jól és profi módon vezetünk ilyen körülmények között is, nagy a valószínűsége annak, hogy mások mégsem ilyen felkészültek. Bármilyen óvatosak is vagyunk mi magunk, a többiek majd összetörik az autónkat helyettünk. Az életszerű azonban az a helyzet, amikor útközben ér minket ónos eső, tehát már kint vagyunk a harcmezőn és lehetetlen biztonságos kikötőbe manőverezni.

Mi van ha váratlanul jön az ónos eső?

Először is: onnan lehet észrevenni, hogy ónos esőben vagyunk, hogy az autó túlságosan, szinte hangtalanul, simán megy az úton, mintegy úszik az aszfalton, a betonon. Ilyenkor pillantsunk a külső hőmérőre, ha van ilyen, esetleg az aszfalt hőmérsékletét kijelzőre, és látni fogjuk, hogy az eső ellenére a külső hőmérséklet 0 fok Celsius alá esett. Ilyenkor a víz vékony film formájában az úttestre fagy, kész az autós jégpálya. Ebben az esetben a legfontosabb, amit semmiképpen sem szabad tenni: gyorsan fékezni, élesen irányt változtatni. Helyette fokozatosan lassítani kell és a kormánnyal nagyon óvatosan bánjunk. Vigyázat! Még a motorfék is megcsúszást okozhat! Legrosszabb, ha még nem cseréltük le a nyári gumiabroncsainkat téli gumira. Ezt jobb megelőzni, várj Önt a Kovács autószerviz Szegeden, akciós gumicsere csomagjaival.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat