Autópálya-matrica vásárlása előtt állsz? Van egy fontos hírünk!

Megéri számolgatni: az év ezen szakaszában másképp érheti meg az autópályák használata, a matricák megvásárlása, mint az esztendő elején. Éves e-matrica vásárlását már semmi nem indokolja, ahogyan a megyeiket is át kell gondolni. Számolgassunk!

Nincs már értelme éveset venni

Az autópálya-használat az év minden szakaszában fizetős szolgáltatás, arra azonban megéri odafigyelni, hogy a fizetési lehetőségek közül melyik a legmegfelelőbb. Különösen igaz ez az év ezen szakaszában, hiszen már csak az utolsó hónapok vannak hátra 2020-ból. Mivel az éves matrica naptári évre szól, nem nehéz kitalálni, hogy már nem érdemes megvásárolni. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. is volt olyan jó fej, hogy erre figyelmeztette ügyfeleit, és megszüntette a viszonteladóknál az országos éves e-matricák eladását a 2020-es évre. Egy éves matrica egyébként tizenhárom hónapra szól, a tárgyév mellett a következő esztendő januárja is beletartozik a 42 ezer 980 forintba, amelyet a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű, maximum hét személy szállítására alkalmas kocsik esetén kell fizetni. Mivel egy havi matrica csupán 4780 forint, ki lehet számolni, hogy az októbert, novembert, decembert és januárt érintő időszakra a havik vásárlásával 20 ezer forint alatt megúszható ez a szolgáltatás.

Decembertől „mehetünk rá” 2021-re

Szintén érdemes átgondolni a megyei matricák megvételét. Ezek ugyancsak naptári évre szólnak, és 5000 forintért az egész megye területére érvényesek. Több megye esetén viszont nem biztos, hogy ez a leginkább költséghatékony megoldás, hiszen három darab havi matrica most olcsóbbra jön ki, mint a három megyére kiváltott megyei megoldás. Októbertől tehát a korábbi időszakoknál is jobban megéri számolgatni, hogy a legkevesebb pénzből oldja meg az ember az utazásait. A matricavásárlás egyébként hatalmas üzlet az államnak, éves matricából körülbelül félmilliót adtak el idén, ami bőven több a bruttó 20 milliárd forintnál. Ha valaki már a következő évre szeretné bebiztosítani magát, egyelőre várnia kell. A 2021-re érvényes matricák értékesítését december elsején indítja el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató, így van ez az éves e-matricák és a megyei megoldások esetén is. Egyelőre nincs hír a drágulásról, így várhatóan 2021-ben is 3500 forintot kérnek majd egy tíznapos e-matricáért, 4780-at egy haviért, 42 ezer 980-at pedig egy évesért, ahogy a megyei matrica is marad megyénként 5000 forint. A 3,5 tonnásnál nagyobb kocsik esetében minden az imént említett összegek duplája, kivéve az éves matricát, amely megegyezik a fentebb említett 42 ezer 980 forinttal.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Adatvédelmi szabályzat