Vezetési szokások, amik kárt tehetnek az autónkban

Vezetési szokások, amik kárt tehetnek az autónkban

Senki sem tagadhatja azt, hogy időnként követ el hibákat vezetés közben, legyen az szándékos vagy véletlen, még a több éves rutinnal rendelkezők is követhetnek el kisebb vagy éppen nagyobb hibákat, amelyek kárt tehetnek idővel az autóban, vagy amelyekkel veszélyeztethetik a saját életüket, vagy más sofőrök életét. A következő rossz szokások viszont főleg az autó teljesítményére lesznek hatással, tehát érdemes ezeket elkerülni.

A gyakori karbantartás hiánya

Keressen rá az autó gyakori karbantartására a Google-ben és meglátja majd, hogy minden ember azon vitatkozik, hogy mi a legmegfelelőbb intervallum két karbantartás között. Igazság szerint minden autó különböző és az autó kézikönyvében is minden esetben mást ír, de itt garantáltan megtalálja az ön autójának megfelelő intervallumot. Általában csak sóhajtunk egyet amikor a kijelzőn megjelenik a piros fény, és figyelmen kívül hagyjuk, mert félünk, hogy a karbantartás egy komolyabb összegbe fog kerülni. A nap végén viszont a karbantartás úgyis olyasmi, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, mert ha hanyagoljuk a karbantartást, akkor az iszap és az olajtömeg felgyülemlik a motorban és ez komoly károkat is okozhat ráadásul minél tovább halogatja annál több pénzébe fog kerülni a javítás. Nem csak az olaj az, amit rendszeresen cserélni kell, de a szűrőt is, ezért azt is rendszeresen ellenőriztesse.

Ha nem veszi figyelembe a kijelzőn megjelenő fényeket

A műszerfal tele van jelzésekkel és fényekkel amelyek azt jelzik, hogy minden rendben van, vagy éppen azt hogy valami nagyon nincs. Az autósok 99%-ának viszont fogalma sincsen arról, hogy egyes fények mit jelentenek, ezért most megtudhatja, hogy melyek a leggyakoribb fényjelek amelyek árulkodóak lehetnek. Ha egy aprócska villanykörtét látunk égni a műszerfalon, akkor itt az ideje annak, hogy kicserélje a fényszórókban az égőket, viszont ezt nem fogja megtenni, mert az időbe kerül és az autó fények nélkül is ugyanúgy elindul mint fényekkel, így viszont nagy a balesetveszély, főleg éjjel, mivel a szembe jövő talán észre sem veszi önt és így egy frontális ütközésbe is belefuthat. Ha a DPF kijelző világít pirosan, akkor tudnia kell hogy ki kell cserélni az olajszűrőt az autójában. Ha ezt nem teszi meg, akkor autója egy idő után lelassul majd és átáll egy lassabb üzemmódba, ez pedig nagyon sok pénzbe kerülhet ha nem intézkedik időben.