Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Segítség, nem jutok be az autóba! Mit tegyünk, ha minden befagyott?

A tél megtréfálhat, ha nem készülünk fel rá elég körültekintően. Szép a jégvirágos ablak, de nem az autónkon, és ha másokon jót is nevetünk, amikor a befagyott ajtót rángatják, azért nekünk nem esik jól ugyanez. Mindent a megelőzésről, és a probléma megoldásáról!

Jobb megelőzni a bajt

Mivel alapvetően a megelőzés hívei vagyunk, először azt mondjuk el, mi mindent tehet meg, hogy ne fagyassza be a gépjármű nyílászáróit! Az autó téli felkészítéséhez tartozik, hogy az ajtók műanyag, gumi részeit lekezeljük szilikonnal, glicerinnel vagy más, erre a célra szolgáló szerrel. Ez nem csak arra jó, hogy a gumi ne repedezzen ki, hanem arra is, hogy ne fagyjon be körben az ajtó nagyobb hidegeknél. Ez esetben ugyanis nagyobb bajban vagyunk, mintha „csak” a zár fagyna be – nem mintha nem lenne az is elég nagy bosszúság egy rohanó hétfő reggelen. Magát a zárat olajozással óvhatjuk a befagyástól. Ez azért jó, mert az olaj jóval nehezebben fagy meg, mint a víz. Kapható külön erre a célra kifejlesztett spray, amely a jégoldás mellett zárolajozó funkcióval is bír – de tulajdonképpen az is jó, ha pár csepp műszerolajat használunk, az olaj a lényeg. Pár cseppet a zárba is juttassunk, és cseppentsünk a kulcsra is! Mindezek után a kulcsot óvatosan forgassuk meg párszor az ajtó zárjában, és máris tettünk érte, hogy az ne fagyjon be egy hideg éjszakán.

Ne próbáljuk letépni az ajtót!

Ha mégis megtörtént a baj, mert rosszak voltunk, és nem szilikonoztunk, nem olajoztunk, először nézzük meg, mindkét oldalon befagytak-e az ajtók! Ha nem, akkor nyert ügyünk van, mert elég bemászni és elindítani a fűtést, ami befagyott, az előbb-utóbb ki is olvad. Ha minden nyílás bezárult előttünk, jöhet a memóriapróba: bevittük magunkkal este a jégoldó sprayt, vagy bent maradt az autóban? Előbbi esetben megint csak nyert ügyünk van, mert ezt lehet használni a zárra, és ha minden jól megy, ki lehet „olvasztani” vele a körben befagyott ajtókat is. Ha a spray a járműben éjszakázott, az ajtóra jöhet a langyos levegő, mondjuk hajszárítóból – de semmiképpen se legyen forró! Ne próbálkozzunk meleg, forró vízzel sem, meg is repesztheti az ablaküveget, tönkreteheti a tömítést. Az ajtót végképp ne próbáljuk erőből „letépni”, mert annak száz százalék, hogy szervizelés lesz a vége. Egy bevált házilagos módszer, hogy öngyújtóval, gyufalánggal megmelengetjük a kulcsot, úgy próbáljuk óvatosan bedugni a zárba – erőltetni nem szabad, mert beletörik! Lehet, hogy többször kell próbálkoznunk, mire eredményt érünk el, de ha elvesztjük a türelmünket, fújhatjuk a zárat is.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.08.19-én és 20-án ZÁRVA tart. 2024.08.21-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata