Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Hogyan utazzunk autóval a nagy melegben?

Az ember általában akkor indul nagyobb útnak az autójával, amikor a legnagyobb melegek vannak. Ez azért van így, mert a nyaralási időszak – értelemszerűen – a lehető legmelegebb időjárásra tevődik.

Hogyan védekezzünk?

Azonban ahhoz, hogy az utazás is komfortos és kellemes legyen, szükség van arra, hogy előre megtervezzük, hogyan védekezünk a nagy meleg ellen. Az egész kirándulást, vagy nyaralást elronthatja egy rosszullét, ami az odaút alatt következik be a hőség és levegőtlenség miatt. Jó, ha előre gondolkozunk, és minden eshetőségre felkészülünk, hiszen, ha eddig jól is bírtuk a meleget, nem biztos, hogy ezután is jól fogjuk. Viszont minden kellemetlen helyzetet meg lehet előzni megfelelő felkészültséggel. Az első és legfontosabb, hogy vizet vegyünk magunkhoz. Ha ez megvan, akkor az már egy garancia, hogy nem leszünk rosszul. A második a fényvédőkrém használata. Hibás gondolat, miszerint az ablaküvegek megvédenek a káros sugaraktól (főleg, ha még az ablak is le van tekerve…). Az autóban ugyanúgy leéghetünk, kiváltképpen akkor, hogyha hajlamosak vagyunk rá. Az utolsó, amit tehetünk, az, hogy szellősen öltözünk, és végig letekerve hagyjuk az ablakot, de persze nem annyira, hogy huzatot kapjunk. Ne engedjük, hogy megtévesszen ez a dolog. Lenyitott ablakkal is meg lehet fázni, nem számít, hogy kint 30 fok van…

A klíma: jó, vagy rossz?

Biztos furcsa, hogy eddig nem beszéltünk a legkézenfekvőbb meleg elleni védekezési módszerről, vagyis a klímáról. Ennek oka, hogy ez csak bizonyos helyzetekben hatásos. Pontosabban úgy kellene fogalmazni, hogy mindig hatásos, mert ellátja az alapvető funkcióját, viszont egyáltalán nem mindig hasznos is, mivel, bizonyos esetekben többet árt, mint használ. Ezek az esetek akkor állnak fenn, amikor a rendszer nem volt rendesen kitisztítva. Sokan nem tudják, de ha nem tisztítják ki minimum évente a teljes klímaberendezést, akkor ott olyan gombák szaporodnak el, amelyek visszafordíthatatlanul károsítják az ember egészségét (a leggyakoribb eset például az, hogy asztmát okoznak). Ezért, ha klímával utazunk, akkor mindenképpen figyelnünk kell erre a dologra, és felelősen kell cselekednünk. Ez nagyon nehéz, mivel a gombák elszaporodásának nincsen látható nyoma, ezért az ember hajlamos nem komolyan venni őket, holott ez az egyik legveszélyesebb tényező, amellyel az autózás kapcsán számolnunk kell.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata