Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Hogyan tartsuk magunkat ébren hosszú vezetés közben?

Még nem is olyan rég, egy-két évtizeddel ezelőtt az emberek hosszabb távolságokat inkább vonattal tettek meg, manapság szívesebben használnak személygépkocsit. Mivel gyakran hosszú utakra indulnak, pihenés nélkül, vagy nagyon kevés pihenéssel, sokszor éjszaka is vezetve, alapvetően fontos az, hogy az autó vezetője megőrizze frissességét és koncentrálóképességét.

A balesetek és az elalvás

A balesetek jelentős hányada a kormány melletti elalvás következménye. Persze a vezetés közbeni elalvás megelőzésének legkézenfekvőbb módja az, ha a sofőr pihenten indul útra, és ha vezetés közben úgy érzi, hogy kezd elfáradni, akkor megáll, és pihen, annyiszor, ahányszor ezt szükségesnek látja. De nem minden eset ilyen ideális. Mit tehet az a sofőr, aki nem engedheti meg magának a gyakori pihenést, mert nagyon siet? Nagyon változatos módszereket alkalmazhat, hogy ne aludjon el: az emberi leleményesség határtalan. Van, aki semmilyen körülmények között nem szeret egyedül nekivágni az útnak, valamelyik családtagját, vagy ismerősét viszi magával. Ha ez nem lehetséges, mert például munkaügyeket intéz, akkor stoppost vesz fel, akivel beszélgetve megelőzi azt, hogy vezetés közben elnyomja az álom.

Egyéni megoldások

Vannak viszont magányos farkasok, akik nem szívesen társalognak másokkal vezetés közben. Ők zenét hallgatnak, rádióznak (a rádióban gyakran hangzanak el olyan információk, amelyek nemcsak, hogy ébren tartanak, hanem fel is idegesítenek, megemelve az adrenalin szintünket, így garantált az ébren maradás). Vagy alternatív megoldásokhoz folyamodnak: például intenzíven rágnak, almát, rágógumit, hisz köztudott a rágásról, hogy oxigént juttatva az agyba, fenntartja az éberséget. Az autókba beépített klímaberendezések segítségével a hőmérsékletet a kívánt hőfokra állíthatjuk, kiküszöbölve a meleg bágyasztó hatását. Köztudott ugyanis, hogy a hűvösebb levegőben éberebbek vagyunk. Sokan esküsznek arra, hogy ébren tartják őket az orruk előtt lógó csecsebecsék, de nem biztos, hogy ez így van. Vigyázni kell ezekkel, mert lehet, hogy ellenkező hatást érünk el velük, nemhogy ébren tartanának, hanem éppen elaltatnak monoton mozgásukkal. Mert minden monotonitás az éberség ellensége lehet, tehát bármilyen módszerrel is, de arra kell törekednie a hosszú útra induló gépkocsivezetőnek, hogy minél változatosabb módszerekkel törje meg az utazás monotonitását.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata