Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Hogyan tárolj egy szezonautót télen?

Tavasszal végre megvalósult az álmunk, és meg tudtuk venni a régóta vágyott hobbiautót, amellyel boldogan furikázhattunk egész nyáron. Élvezettel szeltük a kilométereket a balatoni lejtőkön, vagy éppen a Hortobágyon, mosolyogva vettük tudomásul, hogy a leengedett tetejű veterán autóban mindenki minket néz. Igen ám, de beköszöntött az ősz, a hűvös szél, és a megnövekedett csapadék miatt nem árt biztos helyen tudni az új kedvencünket.

Az ellenség a nedvesség

Az autók legtöbb alkatrésze fém elemekből áll, s mint ilyen, a legnagyobb baj akkor érheti, ha rozsdásodni kezd. A korrózió pedig akkor indul be, ha hosszabb ideig nedvesség éri a kocsit. A szezonautó téli tárolása során így az a legfontosabb szempont, hogy próbáljuk meg távol tartani az esőtől, párától. Elrakás előtt alaposan tisztítsuk meg, hogy a rárakódott por, kosz ne tegyen kárt benne, mosás után pedig töröljük teljesen szárazra egy puha ronggyal. A víz minden irányból támadhat: eshet az eső, párologhat a földből, felcsaphatják az utcán álló autót az arra közlekedők. Emiatt olyan helyet kell keresnünk, amely kizárja ezeket. Mindenképpen tető alá álljunk, így megvédhetjük a hobbiautónkat a rázúduló csapadéktól. A jármű száraz talajon legyen, ne álljunk a fűre, hiszen a földből kipárolgó víz könnyen megtelepedhet az alváz alkatrészein, emiatt pedig tavasszal bosszúsan ülhetünk be újra az autóba. A legjobb megoldás egy fűtött garázs, amely minden feltételnek megfelel. Ha nem áll rendelkezésünkre ilyen, akkor beállhatunk egy mélygarázsba, amely ugyan pénzbe fog kerülni, de jobb, mint kitenni a kocsit az időjárás szeszélyeinek. Végső megoldásként lefedhetjük egy ponyvával is, amely megvédi a közvetlenül ráeső falevelektől, portól, hótól, azonban járhatunk pórul is a használatával. Az olcsóbb kategóriás termékek ugyanis nem zárják ki a párát, ráadásul bármennyire precízen is rögzítettük, a ponyva alá bejutó apró porszemcsék a szél segítségével karcolásokat véshetnek a karosszériába.

Mozgásra fel!

A nedvesség mellett persze másra is figyelnünk kell, amíg az autónk téli álmot alszik. Nem csak az teheti tönkre a kocsinkat, ha folyamatosan hajtjuk, és koptatjuk az alkatrészeket. Ha szezonautót vásároltunk, akkor biztosan tudjuk, hogy egy járműnek az sem tesz jót, ha sokáig egy helyben áll. Emiatt szükség van rá, hogy néha megmozgassuk. Ha az idő engedi, és se hó, se sár nincs az utakon, akkor tegyünk vele egy kört néhány hetente. Abban az esetben azonban, ha nem tudunk útra kelni, akkor sem árt, ha legalább a garázsban megmozgatjuk. Ne ugyanazon a ponton álljon a gumiabroncs, ne ugyanabban az állásban nyomódjanak a futómű alkatrészei, ne álljanak össze a fékek. Ha nem tudunk az autóval kimozdulni a garázsból, akkor figyeljünk az akkumulátor töltöttségére is, ne érjen minket meglepetés tavasszal, amikor az első útra indulnánk. Attól, hogy nem használjuk, még nem árt, ha minden szempontból felkészítjük a hideg időre: figyeljünk a hűtőfolyadék állapotára, ne hagyjunk nyári szélvédőmosót a tartályban. Ha garázsban tároljuk a kocsit, akkor nem tűnik olyan fontosnak, de jobb az óvatosság, nehogy megfagyjon bármelyik folyadék. Ha nehezen is, de ezekkel az intézkedésekkel megőrizhető a gépjármű állapota, így tavasszal, az első melegebb napon újra boldogan szelhetjük a kilométereket kedvenc hobbiautónkkal. A hosszabb utak előtt persze nem árt, ha felkeressük a szerelőt, és leellenőriztetjük, hogy jól tettük-e a dolgunkat, és semmi kár nem keletkezett egyik alkatrészben sem.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.08.19-én és 20-án ZÁRVA tart. 2024.08.21-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata