Az autósok egyik rémálma az induláskor észlelt lapos gumiabroncs. Ennél már csak az autópályán nagy sebesség mellett bekövetkező defekt lehet kényelmetlenebb. Mi a teendő, ha – így vagy úgy, de léket kapott a járgány?
A defektnek számos oka lehet
A defekt számos okra vezethető vissza. A klasszikus, amikor valamilyen éles, hegyes tárgy szúrja ki a guminkat és úgy szökik meg a levegő. Ha ez menet közben következik be a legfontosabb, hogy egyenletesen lassítva és erős fékezés nélkül álljunk meg. Semmi esetre se padlófékkel. Viszont mindenképpen álljunk le, ne próbáljunk még ide vagy oda elérni a defektes gumival, mert az abroncsok javíthatóságát kockáztatjuk. Az is lehet, hogy a defektnek anyaghiba, túl nagy guminyomás, esetleg vezetési hiba az előzménye. Például magas szegélyre hajtottunk fel nagyobb sebességgel.
Miért inkább szervizbe javítsuk a guminkat?
Most arról nem kívánok hosszan értekezni, hogy a mai gumiabroncsok javításához komoly célszerszámokra van szükség és ajánlatos a hiba elhárítása után a kerekeket ki is egyensúlyozni. E helyett arra hívnám fel a figyelmet, hogy minden csodaragasztóval, lyuktömítővel, és egyéb egyszerűen a szelepen az abroncsba juttatott anyaggal, csak átmenetileg számoltuk fel a problémát. A levegő szökésének megakadályozása még nem jelenti, hogy teljes értékű gumiabroncsunk van, amivel bátran hajthatunk nagy sebességgel is. Mert ezek a megoldások csak ideiglenesek és maximum addig lehet járni velük, amíg egy szakszerű gumiabroncs javítására felkészült szervizhez nem érünk. Csak az onnan – garanciával – kihozott gumi lesz olyan, amilyen a defekt előtt volt, vagyis biztonságos.