Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Elveszett az autónk törzskönyve?

Az első és legfontosabb teendő, ha elveszett az autónk törzskönyve, hogy ne essünk pánikba. Semmi ok a túlzott aggódásra, mivel a törzskönyvre úgy általában és normális körülmények között a világon semmi szükségünk nincs. Utoljára akkor vettük hasznát – feltehetőleg – amikor a kocsinkat használtan az előző tulajdonostól megvettük és a törzskönyv alapján meggyőződtünk a jármű legális eredetéről. Innentől kezdve akár egy évtizedig is a szekrény alján lapulhatott a törzskönyv, minden funkció nélkül, vagy – ahogy az ilyenkor lenni szokott – már régen elkallódott valahol.

Akkor minek a törzskönyv

Hogy mire találták ki az világos. Ezzel akarták visszaszorítani, vagy megnehezíteni a lopott járművek adás-vételét. Hogy ez mennyire sikerült, arról megoszlanak a vélemények, de annyi biztos, hogy a törzskönyv megnehezítette mindenki életét, köztük az autótolvajokét is. Nézzük az autósokét mennyire! Először is, ha észleltük, hogy elveszett a törzskönyv, akkor azt be kell jelenteni írásban a közlekedési igazgatósági hatóságnak, amely ennek alapján közzéteszi a törzskönyv sorszámát a Magyar Közlönyben. Ezt követően 15 napot kell várni, nem jelentkezik-e valaki, hogy nála a törzskönyv. Ha nem, akkor már csak 6000 forintot kell fizetni és másfél vagy két hónapot várni és újból egy törzskönyv boldog tulajdonosa lehetünk.

Mi van, ha nem?

Mi van, ha a procedúra ismeretében úgy döntenénk, hogy nem pótoljuk a törzskönyvet. Nos, érdekes módon semmi. Mert még az sem, – szemben a közhiedelemmel – hogy nem tudnánk az autónkat a hiányában eladni, vagy műszaki vizsgáztatni. A szabály ugyanis az, hogy törzskönyv hiányában is érvényes az autó adás-vételi szerződése. A felek ebben rögzítik, hogy a törzskönyv nem került átadásra, mert elveszett, megsemmisült. Ezt követően az új tulajdonos az illetékes hatósághoz fordulhat, ahol – miután ellenőrizték a Magyar Közlönyt és más nyilvántartásokat – kiadják az új törzskönyvet. És akkor neki is lesz egy haszontalan törzskönyve, amit nyugodtan elveszíthet.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata