Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Eljön az idő, hogy menet közben, napenergiával töltjük majd az elektromos autónkat

Nulla környezeti hatású utak, e-autópályák. Szokjuk a kifejezéseket, mert ezek jelentik az autóipar jövőjét. Egy újabb lépés ez a fenntartható közlekedés felé vezető rögös úton.

Egyelőre kísérleti jelleggel

Az nem újdonság, hogy az autóipar jövőjében az egyik meghatározó résznek tartják az e-autópályákat, vagyis azokat az utakat, amelyek úgy töltik az elektromos autókat, hogy azoknak semmi dolga sem lesz, csupán haladni az adott szakaszon. Az viszont már érdekesebb, hogy mindezt szeretnék a környezet teljes tehermentesítésével megoldani. A nulla környezeti hatású utak felé most több ország is nyitott, Svédország és Németország után Olaszországban építenek ilyen szakaszt – egyelőre kísérleti jelleggel. Hogy miről van szó? Olyan utakat szeretnének, amelyek a mellettük elhelyezett napelemeknek köszönhetően szerzik az energiát, amelyet aztán továbbadnak a rajtuk közlekedő autóknak. Hogy ez futurisztikusnak hangzik? Pedig nem vagyunk már messze tőle. Ez egy újabb lépés a fenntartható közlekedés felé vezető rögös úton. Hogyan működik? A Scania megoldásával például a tehergépkocsik pantográfos áramszedőkön szedik fel az energiát, amelyet a fuvarozáshoz hasznosítanak. Ehhez egy felsővezetékhez kapcsolódnak, de nem végig, csak amikor akarnak. Amikor leválnak, akkor a villanymotor hasznosítja a felgyülemlett energiát.

Támogatják a fejlesztést, fejlődést

A már említett olasz projekt első körben egy hat kilométeres szakaszt érint, egészen pontosan Romano di Lombardia és Calcio között. Ez persze csupán az első lépés, mert ha beválik, valóban ez a megoldás jelentheti az egyik forradalmi változást az autóiparban. Az észak-olaszországi kísérlet célja a már említett nulla környezeti hatású út, amely a tervek szerint 62 kilométer hosszú lesz, és három nagyvárost, Bresciát, Bergamót és Milánót köti majd össze. Ilyen típusú e-autópálya még nincs Európában, szóval ezzel történelmet írhatnak az olaszok. Az egész mozgatórugója pedig az a környezetvédelmi cél, amely az elektromos autók piacára is nagy hatással van. A szén-dioxid-kibocsátás annyira központi téma lett, hogy mára minden autógyártó dolgozik az elektromosság kérdésén, hosszú távon több helyen is szeretnék a teljes autóállományt ilyen típusra lecserélni. Ha ehhez hozzátesszük a szintén az elkezdődött dízeles kitiltásokat, láthatjuk, hogy egy irányba haladnak a történések. Olaszországban teljesen az e-autópálya mögé álltak, a politikusok és a piac szereplői is támogatják a fejlesztést, fejlődést. A projekt nem csak az autózást, hanem a közúti fuvarozás koncepcióját is megváltoztathatja.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata