Az autóbuszok kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) díjának sürgető mérséklését követeli a közúti fuvarozók egyesülete. Szerintük az utóbbi fél évtizedben féktelenül növekedtek az erre fordítandó összegek, holott ezek a járművek kevés balesetet okoznak.
Indokolatlan emelkedés
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) Személyszállítási Tanácsa közleményében üdvözölte a kormányzat tervezetét, miszerint felülvizsgálnák a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat. Az egyesület szerint az utóbbi fél évtizedben szürreális mértékben nőttek a haszongépjármű kgfb díjak – főként az autóbuszos vállalkozások költségei. Az MKFE úgy nyilatkozott, hogy a díjak növelése indokolatlan döntés, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a buszok alig egy százalékban bizonyultak károkozónak a közúti balesetekben. A magas magyar kgfb-díjak mérséklésének érdekében az MKFE a Magyar Biztosítók Szövetsége, a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Verseny Hivatal beavatkozását kérte, továbbá a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Egyesület (IRU) állásfoglalását és több államos összehasonlító elemzését igényelte.
Átvilágítani a piacot
Az MKFE Személyszállítási Tanácsa arra figyelmeztet, hogy a magas kgfb-díjak veszélybe sodorják a vállalkozások jövőjét, ezért a díjak haladéktalan csökkentését szorgalmazzák. Ha nem sikerül teljesíteni a célokat, a magas tarifákból származó pluszköltséget a szolgáltatók kénytelenek lesznek áthárítani a megrendelőkre, ám sajnos erre sokszor – például az iskolabuszok esetében – nincs lehetőség. Ennek elkerülésére az MKFE tanácsa a kötelező felelősségbiztosítási piac revízióját sürgeti, hogy leleplezzék a társaságokat, kihasználják-e gazdasági erőfölényüket.