fbpx

Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Árajánlat, időpont kérés

Az európaiak kedvenc autója volt 2017-ben: a Volkswagen Golf

Az európai eladási statisztikáit böngészve kimagaslik a mezőnyből a Volkswagen Golf. Több mint 445 ezer eladott modelljével kérdés sem fér az idei első helyéhez. Ezen apróból gondoltuk úgy, hogy bemutatjuk a mára már legendássá vált VW Golf történetét.

Kellett valami újdonság

A vízhűtéses motorral szerelt Volkswagen Golfot 1974 májusában mutatta be a nemzetközi sajtónak a Volkswagen Münchenben – mivel a Bogár veszített népszerűségéből, kellett valami újdonság. A kocsi egy évvel később már Európa legnagyobb darabszámban értékesített autójává nőtte ki magát. A modell gyártásával egyébként megszületett egy új, korábban nem ismert járműosztály is, amely napjainkban a legnépszerűbb földrészünkön.

33 év, 7 modell

Kicsit több mint kilenc év kellett, hogy megkezdjék a Golf II gyártását 1983 júniusában. E sorozat esetében nagy újdonságot jelentett a syncro négykerékhajtás megjelenése, amit a manapság már nagyon ritkán fellelhető Country Golf modellvariánsba is beépítettek. 1991-ben mutatták be a harmadik generációs Golfot, lekerekített formák, tágasabb tér és halkabb dízelmotor jellemezte. További újítás volt a forróviaszos üregvédelem és a gondosan megtervezett elektronika. 1997 augusztusában debütált az új, negyedik széria. A modell főleg minőségérzetben változott. Kisebbek lettek a lámpák, szebb illesztések és igényesebb belső tér jellemezte. Az ötös Golfot már három helyen, Wolfsburgban, Brüsszelben és Zwickauban is gyártották 2003 augusztusától. Teljesen átdolgozott futóművet kapott. 2008-ban mutatkozott be a hatodik generáció. Az új formának, a tágas térnek és a kedvező fogyasztású motoroknak köszönhetően a hatos golf elnyerte a világ év autója díjat. A 2012-es párizsi autószalonon mutatták be a hetedik generációt. Az autó formája jelentősen különbözik az előző két generációétól. A Golf-rajongóknak jó hír, hogy már nem kell sokat várni az új, VIII-as szériára.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere

Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.

Fékszerviz, fékjavítás

Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.

Kuplung javítás, kuplung csere

Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.

Műszaki vizsgáztatás

A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.

Kipufogó javítás

Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.

Autó állapotfelmérés

Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson

Vezérműszíj csere, vezérlés javítás

Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.

Autódiagnosztika

Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.

Részecskeszűrő tisztítás

Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.

Gumiszerviz

Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.

Futómű beállítás

Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.

Autóklíma töltés, tisztítás, javítás

Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.

Lengéscsillapító mérés

Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.

Autófűtés és autóhűtés javítás

Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.

Autó akkumulátor csere, akkuszerviz

Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Adatvédelemi szabályzat

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a Kovács Autó Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett. Üdvözlettel: Kovács Autó csapata