fbpx

Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Árajánlat, időpont kérés

Amit a kipufogórendszerekről tudni kell

Számos olyan alkatrész található az autókban, amelyeknek a létezéséről csak akkor veszünk tudomást, ha azok meghibásodnak. Ez a tény nem tudatlanságra utal, hanem inkább arra, hogy túlságosan is komplex a járművek rendszere ahhoz, hogy azt az átlagember is megérthesse.

Mire való?

Hogy megértsük az egyes rendszerek működését, legelőször azzal kell tisztába lennünk, hogy az egész hogyan működik (legalábbis nagy vonalakban). Ennek a rendszernek az egyik leglényegesebb összetevője a kipufogó, hiszen ez felelős azért, hogy az égési termék ne a kocsiban ragadjon, hanem kijuthasson a levegőbe. E nélkül lehetetlen lenne az autózás, úgyhogy mondani sem kell, hogy mennyire fontos elem. Azonban nem csak abból az egy kis csőből áll, amelyet látunk, hanem egy egész nagy összetett szerkezetről beszélünk. Ennek legfontosabb eleme a csőszerkezet, amelyen keresztül az égési termék a szabadba juthat, de nagyon fontos elemét képezi például a hangtompító és a katalizátor is. Mivel egyáltalán nem egyszerű szerkezetről beszélünk, ha bármely része is meghibásodik, egyből szervizbe kell vinnünk az autót, és szakértői segítséget kérnünk. Persze, ez nem igaz akkor, amikor mi is értünk az autókhoz, mert ilyenkor nem kizárt, hogy magunk is orvosolni tudjuk a problémát. Viszont, ha nem értünk hozzá egy kicsit sem, akkor jobb, ha nem itt kezdjük el kitanulni az autószerelés fortélyait…

A kipufogó tuning

Mint az autó nagyon sok részét, a kipufogót is lehet tuningolni különböző „elvek” szerint. Van, aki csak a kinézetét szeretné megváltoztatni, hogy az jobban nézzen ki az autó többi részével, vagy éppen, hogy legyen teljesen elütő; van, aki azt szereti, hogyha hangos; és van, aki azt, hogyha teljesen hangtalan. Legtöbbször ezt a két utóbbit szokták elérni. Számos ember szereti hallatni az autója hangját, hogy ezzel feltűnést keltsen, vagy csak azért, mert egyszerűen szereti, hogyha a kipufogó hangja mély, öblös, és természetes. Ilyenkor általában a hangtompítót teljesen elhagyják a berendezésből, vagy olyan szerkezetet szerelnek helyette, amely nem tompítja, hanem erősíti a hangot. A másik esetben pedig olyan hangtompítót szerelnek fel, amely nem tompítja, hanem teljesen hangtalanná is teszi a kocsit. Mindkét esetben tuningolási technikáról beszélünk, amelyek közül egyik sem olcsó mulatság. Úgyhogy, ha valaki szeretné beteljesíteni az egyiket, akkor mindenképpen át kell gondolnia, hogy valóban megengedheti-e magának.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere

Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.

Fékszerviz, fékjavítás

Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.

Olajcsere, szűrő csere Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.

Kuplung javítás, kuplung csere

Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.

Műszaki vizsgáztatás

A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.

Kipufogó javítás

Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.

Autó állapotfelmérés

Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson

Vezérműszíj csere, vezérlés javítás

Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.

Autódiagnosztika

Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.

Részecskeszűrő tisztítás

Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.

Gumiszerviz

Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.

Futómű beállítás

Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.

Autóklíma töltés, tisztítás, javítás

Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.

Lengéscsillapító mérés

Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.

Autófűtés és autóhűtés javítás

Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.

Autó akkumulátor csere, akkuszerviz

Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Adatvédelemi szabályzat

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett. Üdvözlettel: KA csapata