Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Szépen lassan elfogynak a dízelautók

Tovább csökken a dízelautók részaránya: a német piacon az idén 30 százalék alá csökken az újonnan forgalomba helyezett járművek között. Az egyik ok annak a kockázata, hogy kitilthatják a dízeleket a nagyvárosok belvárosi forgalmából.

Kockázatos dízelt venni

Tovább veszít jelentőségéből és közel húsz évvel ezelőtti szintre csökken az idén a dízelek részaránya a német autópiacon az újonnan forgalomba helyezett járművek között a CAR autóipari kutatóintézet tanulmánya szerint. A részarányuk az idén 30 százalék alá csökken, és az elkövetkező három-öt évben tovább zsugorodik, 30 és 20 százalék között alakul. Tavaly decemberben 32,8 százalék volt a részarányuk, száz hónapja a legalacsonyabb, holott 2017 elején még 44,8 százalékon álltak. A dízelek népszerűségének csökkenése négy fő okra vezethető vissza. Az egyik annak a kockázata, hogy kitilthatják ezeket a típusú autókat a nagyvárosok belvárosi forgalmából. A másik, hogy a benzinmotorokra épülő hibridek már a dízelekével vetekedő fogyasztási megtakarítást kínálnak.

Elveszik az érdeklődés

Harmadik okként felmerült az üzemanyag adókedvezménye megvonásának lehetősége: a dízel jelenleg Németországban nagy adóelőnyt élvez a többi üzemanyaggal szemben. A térvesztésének a legfőbb oka azonban a negyedik, mégpedig az, hogy a jövőben a céges üzemeltetők is elveszíthetik az érdeklődésüket iránta. Miközben a lakossági tulajdonba kerülő autók körében már 20 százalékra csökkent a dízelek részaránya, a céges autóknál még nem mutatkozik meg a csökkenés, mivel ezek a járművek főként lízingkonstrukcióban üzemelnek, ami mentesíti a felhasználót a tulajdoni kockázatoktól. A lízingtársaságoknál azonban már növekedésnek indult a ki nem használt dízeljárművek aránya. A társaságok ezért díjaik növelésére fognak kényszerülni, ami a felhasználók számára teszi még kevésbé vonzóvá a dízelautókat.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata