Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Néhány dolog, amit az autószerelők nem mondanak

Ha az autóján komolyabb meghibásodást tapasztal, akkor mindenképpen tanácsos, ha igénybe veszi egy szakértő segítségét. Ehhez természetesen el kell látogatnia egy autós műhelybe, ahol szerelők dolgoznak. Sokszor azonban kibékíthetetlen ellentét van köztük és a kliens között, néhány olyan okból kifolyólag, amiről nem beszélhetnek.

A szerelés folyamata

Az első ezek közül az ár. Bármilyen problémáról is beszélünk, biztosan nem fogják azt ingyen orvosolni nekünk. Bár ez mindenki számára nyilvánvaló, sokszor mégis hatalmas nézeteltérések vannak, ha ebben próbálnak kiegyezni. A szerelők általában óradíjat számolnak fel. Amikor a szerelés befejeződött, rendszerint beszámolnak a kliensnek, hogy mit is végeztek el és az autó melyik részével volt a probléma. A kliens, még ha ért is a kocsikhoz, nem pont azt fogja megérteni az egészből, ami valójában történt, ugyanis a szerelésnek több fázisa van, mint ahogyan azt az átlagember gondolná. Ezért olyan gyakori probléma, amikor a munkás mond egy árat és órát, a kliensnek pedig soknak tűnik. Pedig érdemes belegondolni, hogy mennyi munka lehet, amíg az ember felfedezi a meghibásodást, gondolkozik a megoldáson, hogy az minél tartósabb és jobb legyen. Maga a szerelés csak ez után következik, de érthető, hogy ez az egész beleszámít az óradíjba. Természetesen a munkásoknak sincs kedvük folyton magyarázkodni a kliensnek, úgyhogy sokszor rá bízzák, hogy magától rájön-e ezekre a dolgokra.

Bízzuk a szakemberre a feladatot

A második, ami kibékíthetetlen konfliktusokat szülhet, az, hogy a kliens bele akar szólni a szakember munkájába. Ez a jelenség sajnos szinte minden munkaterületen megtapasztalható, ahol valamilyen szolgáltatást akarnak nyújtani. A legsúlyosabb persze az orvosok, tanárok és a szerelők esete. Az emberek nagyon gyakran hiszik azt, hogy jobban tudják az illető szakmát, mint az, aki éveken át tanulta és tapasztalata van benne. Ezért nagyon sokan próbálják megmondani az autószerelőnek is, hogy mit csinál helyesen, és mit nem. Ők pedig biztosan nagyon unják már védeni magukat, úgyhogy, mint ahogy a fentebb említett probléma fennállásánál is, inkább nem is mondanak semmit. Érdemes odafigyelni ezekre a dolgokra, mivel kölcsönösen ki vagyunk szolgáltatva egymásnak. Ahhoz, hogy minden zavartalanul működhessen a szolgáltató és a kliens között, kölcsönös bizalomra és megértésre van szükség. Ez pedig csak úgy jöhet létre, ha mindkét fél képes egy kicsit belegondolni a másik helyzetébe is.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata