Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Ködfényszóró használatának feltételei

A ködfényszóró használatának egyetlen feltétele van, amit megfogalmazni könnyebb, mint pontosan betartani. Csak indokolt esetben. Még valamivel pontosabban a KRESZ szerint: ködben, sűrű hóesésben, felhőszakadáskor vagy porfelhőben. Ezek indokolják. Persze rögtön tudok egy itt nem említett, szerintem indokolt esetet: tarlóégetés sűrű füstje. Árokpart füvének vagy egy út menti nádas égésének füstje. Szóval: maradjunk az indokoltnál.

Miért kell indokoltnak lenni?

A ködfényszóró fénye a tompított fényszórónál jóval erősebb, ezért a szemben jövő autósokat elvakíthatja. Ez kevésbé fordulhat elő, ha a látási viszonyok rosszabbak, mert ilyenkor a szemben jövőt sem éri olyan erővel a ködlámpa fénye, mint amikor tiszta a levegő. A másik, amire oda kell figyelni: a ködlámpát nem lehet csak azért nem bekacsolni, mert a ködben én amúgy is jól látok, mert ennek a fényforrásnak is a látás elősegítése mellett a láthatóvá tétel a második feladata. Vagyis azért is kapcsoljuk be, hogy mások észrevegyenek minket és – mivel nyilván a szemben jövők is használják a ködfényszórót – hogy valamennyien lássuk egymást az úton lévők. A KA autószerviz melletti üzletünkben kedvező áron vásárolhat ködfényszórókat autójához és autóvillamossági szerelő kollégánk be is szereli Önnek!

Hátsó ködfényszóró lámpa

Egyes autókon a láthatóság javítására rossz látási viszonyok között hátsó ködfényszórót szerelnek. Ilyet egyébként utólag bármilyen autóra fel lehet erősíteni az érvényes szabályok betartásával. Ennek fénye viszont az elől lévő ködfényszóró fehér színével ellentétben piros kell legyen. Használatára elvileg ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az elülső ködfényszóróra, vagyis kizárólag szükség esetén. Ennek a fényszórónak azonban csak és kizárólag az autó láthatóságának javítása a feladata, tehát nem arról van szó, hogy tolatáskor jobban lehessen látni ködben is.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata