Hétfő-Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-16:00

Szeged

Kossuth Lajos sugárút 85.

+36-62-554-013

Időpont kérés

Amit a fagyálló hűtőfolyadékról tudni kell

 

Aki autótulajdonos, az tudja, hogy ez nem csak annyiból áll, hogy a járműt megtöltjük benzinnel, és gurulunk, hanem ezen kívül még sok folyadékot kell öntenünk bele, hogy zavartalanul működhessen.

Mire jó a fagyálló?

A legalapvetőbb folyadékok, amelyeket az autókhoz használni kell, és rendszeresen gondoskodni a cseréjükről, azok az üzemanyag, a motorolaj, a fékolaj, és a hűtőfolyadékok. Ez utóbbinál rendkívül fontos, hogy rendszeresen pótolva legyen, mert ha nem, akkor annak komoly következményei lehetnek, és maradandó károsításokat is okozhatnak. Mivel alapvető funkciója, hogy akármilyen szélsőséges hideg, vagy meleg legyen is, szabályozza az alkatrészek helyes működését, e nélkül elképzelhetetlen, hogy az autó működésbe léphessen. A közhiedelemmel ellentétben, a hűtőfolyadék nemcsak a túlmelegedés, hanem a lehűlés ellen is véd. Ráadásul nem párolog el, még a melegben sem. Viszont, ennek ellenére gyakran kell cserélni, mert elhasználódik. Azonban nem olyan drága, hogy az anyagi oldala problémát okozhasson, inkább a cserével vannak a gondok, mert sok ember nem tudja, hogy miként lásson neki.

Hogyan cseréljük?

A legtöbben a szervizben dolgozó emberek segítségét kérik, és nem látnak neki önálló módon a cserének. Holott ez nem kellene, hogy problémát okozzon, mivel nem annyira bonyolult feladat, mint például egy tönkrement alkatrész megjavítása, vagy cseréje. Legjobb, ha maximum fél évente (de tanácsos gyakrabban is) ellenőrizzük, hogy elegendő folyadék van-e a járműben, és pótoljuk, hogyha szükséges. Arra is van példa, amikor a folyadék szintje túl gyorsan csökken. Ez az eset nem az elhasználódásnak köszönhető, hanem a szivárgásnak, úgyhogy ilyen esetben muszáj lesz elmenni egy szervizbe. Viszont, ha a folyadék szintje a megszokott ütemben csökken, akkor meg kell gondolnunk, hogy ahelyett, hogy szerelőhöz vigyük az autót, és fizetünk, nem-e jobb, ha mi végezzük el a cserét. Ilyenkor tanácsos az egész folyadékot kicserélni, és nem csak feltölteni. Csak abban az esetben töltsük fel, ha az új pontosan ugyanolyan fajta, mint a régi. Nagyon kell arra figyelni, hogy a feltöltés előtt távolítsuk el a hűtő felső légtelenítőjét, hogy az teljesen kiürülhessen. Amikor mindennel megvagyunk, akkor tanácsos, ha beindítjuk a motort, és hagyjuk, hogy üresben járjon egy kicsit. Ez az egész nem olyan nagy dolog, mint gondolnánk, bátran nekifoghat akárki a saját garázsában is, mert nem igényel szakértelmet.

Jelentkezzen be szervizünkbe!

Időpont kéréshez töltse ki az alábbi űrlapot, vagy keressen minket az elérhetőségeink egyikén!

Olajcsere, szűrő csere  
Időszakos és kilométer függő kötelező karbantartási művelet. Motorolaj és az olajszűrő cseréje, szükség esetén a gépjárműben megtalálható szűrők ellenőrzése és cseréje.
Autódiagnosztika  
Hibajelzés esetén az autó elektromos berendezéseinek, vezérlőegységeinek vizsgálata naprakész márkafüggetlen vagy egyes típusoknál akár gyári diagnosztikai szoftverek segítségével.
Autó állapotfelmérés  
Szakszerű és modern műszerekkel történő gépjármű vizsgálat, hogy Ön és családja nyugodtan autózhasson.
Futómű beállítás  
Nem megfelelő úttartás, rendellenes gumikopás vagy futómű alkatrész cseréje után elvégzendő művelet melyet a legkorszerűbb Hunter márkájú berendezéssel végzünk.
Vezérműszíj csere, vezérlés javítás  
Kötelezően előírt karbantartási művelet mely során a vezérműszíj és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrészek (szíjfeszítő, vezetőgörgő, vízszivattyú) cseréje történik. Vezérlés javításra a motorvezérlés felől hallható rendellenes hang esetén van szükség vagy egy felvillanó hibajelzés során eltárolt a vezérlés meghibásodására utaló hibakód miatt.
Fékszerviz, fékjavítás  
Személy és kisteher gépjárművek hidraulikus fékrendszereinek javítása, karbantartása. Pontos hibamegállapítás, gyors javítás, hogy autója mielőbb biztonsággal használható legyen.
Klímatöltés, tisztítás, javítás  
Személy és kisteher gépjárművek klímaberendezéseinek töltése R134A és R1234yf ( régi és új típusú ) klímagázzal, klímarendszerek javítása képesítéssel rendelkező kollégákkal. Klímatisztítás és utastér fertőtlenítés akár ózonos eljárással is.
Automata váltó olajcsere  
Automata váltó olajcsere átöblítéses gépi automata eljárással.
Kuplung javítás, kuplung csere  
Kuplung rendszerek teljeskörű javítása, kuplung készletek cseréje rövid határidővel kedvező alkatrész árakkal.
Műszaki vizsgáztatás  
A gépjármű forgalmi engedélyében szereplő éppen aktuális műszaki vizsga lejárati időpontjának meghosszabbítása egy erre kijelölt műszaki vizsga állomáson a gépjárművön elvégzett kötelező átvizsgálást követően.
Részecskeszűrő tisztítás  
Másnéven DPF tisztítás. A meghibásodott részecskeszűrő rendszerek javítása, az eltömődött részecskeszűrők tisztítása.
Kipufogó javítás  
Személy és kisteher gépjárművek kipufogó rendszereinek javítása, cseréje rövid határidővel, hogy a javítás után ismét a megszokott komfort érzete legyen vezetés közben.
Lengéscsillapító mérés  
Instabil nem pontos úttartás esetén elsődleges diagnosztikai mérés mely során pontos értéket kap autója lengéscsillapítóinak %-os állapotáról. 30.000km-ként ajánlott vizsgálat.
Gumiszerviz  
Személy és kisteherautók gumiabroncsainak cseréje és centrírozása akár 20” feletti felniátmérő esetén is. TPMS rendszerek javítása, defekttűrő ( Runflat ) abroncsok szakszerű cseréje. Szerelés és centrírozás nagy kapacitással.
Autófűtés és autóhűtés javítás  
Gépjárműve hűtő-fűtő rendszerének akár megbontás nélküli hibamegállapítása, szakszerű javítása.
Autó akkumulátor csere, akkuszerviz  
Gépjármű akkumulátorok vizsgálata, töltő rendszerek ellenőrzése, diagnosztikája. Hagyományos és AGM akkumulátorok cseréje, akkumulátor vezérlőegységek szükség szerinti alapbeállítása.
Dióhéjas szívórendszer tisztítás  
Masszív koromlerakódás borítja a közvetlen befecskendezéses benzinmotorja szívószelepét vagy diesel autója szívósorát? Ne várjon addig, amíg ez problémát okoz!
idő

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy autószerviz műhelyünk 2024.03.29-2024.04.01. között  ZÁRVA tart. 2024.04.02-től a megszokott nyitvatartási rendben várjuk Önöket!

Az üzenet küldése sikeres!

Köszönjük hogy felvette a kapcsolatot a KA Bosch Car Szerviz munkafelvételével, hamarosan válaszolunk levelére, vagy felhívjuk a megadott telefonszámon egyeztetés végett.
Üdvözlettel: KA csapata